Megérkezett a Mosonmagyaróvár a másodosztályba! CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR – FC AJKA 2–1 (0–1)

A Credobus Mosonmagyaróvár az Ajkát fogadta a szezon első hazai mérkőzésén. A 33.
percben Kenderes bal oldali beadásra Szarka érkezett üresen. Az Ajka támadója a labdához
nem ért hozzá, de a mozgásával megzavarta Heinrichet, így szerencsés góllal szerzett vezetést
a vendég csapat. 0–1. A 62. percben Illés esett el a tizenhatoson belül Jagodics szorításában,
amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Végh Bence laposan a bal alsóba lőtte. 1-1.
A 77. percben Horváth Kevin bal oldali beadását Simita tette volna középre, de ebbe kézzel
ért bele az egyik ajkai védő, amiért a játékvezető ismét büntetőt ítélt. A tizenegyest megint
Végh Bence végezte el és nagy erővel a jobb felsőbe lőtt. 2-1. A hajrában az Ajka mindent
megtett az egyenlítésért, de ez nem jött össze.
Hullámzó mérkőzésen a nagyot küzdő Mosonmagyaróvár talán egy kis szerencsének is
köszönhetően tudta otthon tartani a három pontot. Végh Bence második NB II-es mérkőzésén
rögtön duplázni tudott, ráadásul a büntetőket higgadtan értékesítette. Varga László cseréi
lendületet hoztak a mérkőzésbe, és bár a játék hazai oldalon még nem volt annyira látványos,
ezt sikerült akarással kompenzálni.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR – FC AJKA 2–1 (0–1)
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep, 500 néző. 
Vezette: Kovács Imre (Ring Kevin, Nagy Viktor)
Mosonmagyaróvár: Heinrich – Gáncs, Czingráber, Debreceni, Deák, Nagy K. (Horváth K.,
76.) – Tóth L. (Simita, 58.), Végh B. (Papp, 83.), Sajbán M. (Illés D., szünetben) – Szalka,
Boros G. (Nagy Zoárd, 58.). Vezetőedző: Varga László

Ajka: Horváth D. – Szűcs K., Jagodics B., Tar, Csemer – Tóth G. – Csizmadia Z. (Gaál, 80.),
Kenderes Z. (Vogyicska, 71.), Sejben (Dragoner, 71.), Doncsecz (Berzsenyi, szünetben) –
Szarka Á. Vezetőedző: Kis Károly

Gólszerző: Végh B. (63., 78., mindkettő büntetőből) ill. Kenderes (33.)

Varga László: – Egy picit megnehezítettük a saját dolgunkat, hiszen az Ajka az első
helyzetéből megszerezte a vezetést. Kicsit hullámzó volt a játék képe, de óriásit harcoltunk, és
remélem, hogy ezzel a győzelemmel megérkeztünk a másodosztályba. Ha sikerül ilyen
elszántsággal tovább dolgoznunk, akkor szép sikereket érhetünk el.
Kis Károly: – Nem érdemeltünk vereséget, sőt a győzelemre is reális esélyünk volt.

Forrás: MTE