Vármegyei rangadót rendeztek a másodosztály legutóbbi hétvégéjén, ugyanis két Bács-Kiskun vármegyei csapat, a Kecskemét és a Tiszakécske találkozott egymással a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2 27. fordulójában.

fotó: Kecskeméti TE
Jól indult hazai szempontból a mérkőzés, ugyanis már 5. percben előnybe került a KTE: egy kicsiben elvégzett szögletet követően Kovács Barnabás tört be az alapvonalon, lapos centerezését aztán Belényesi Csaba továbbította a kapuba. (1-0)
A 10. percben Haris Attila szerzett labdát, majd visszatette lövésre Szabó Bálintnak, aki viszont nem találta el a kaput. Egy perccel később összejött az egyenlítés a Tiszakécskének: egy bal oldalon futó támadás végén Körmendi Kevin beadása után a bevetődő Gyenes Ádám vágta a labdát a bal felső sarokba. (1-1)
A 22. percben Szabó Bálint lőtte be balról laposan a labdát, de Beke Péter közelről csak a felsőlécet találta el. Öt perccel később újra a házigazdánál volt az előny: Haris egy remek labdával indította el saját térfeléről Győrfi Milánt, aki előbb jobbról befelé húzott, majd ballal kilőtte a hosszú sarkot. (2-1)
A 38. percben már kettővel vezetet a kecskeméti csapat: egy szöglet után Beke passzolta a labdát a fent ragadó Belényesinek, aki 16 méterről kapásból lőtte ki a jobb felsőt, ezzel beállítva a félidei eredményt. (3-1)

fotó: Kecskeméti TE
Rögtön a fordulást követően a vendég Tisza-partiak is jelezték, hogy itt vannak a meccsben, ugyanis Myke Ramos a kapufát találta telibe. Ezt követően jobbára a mezőnyben zajlott a játék, egy-egy kisebb lehetőség akadt mindkét kapu előtt, de egy darabig nem sikerült újabb gólt, gólokat szerezni.
A 69. percben három góllal vezetett a KTE: Varga József és Pálinkás Gergő egyszerre indult el egy előre vágott labdára, végül az egymással vívott csatájukat a nevető harmadik, Beke Péter használta ki, aki a játékszer megszelídését követően ziccerbe került és a bal felsőbe helyezte a labdát. (4-1)
Három minutummal később tovább nőtt a különbség a felek között: egy remek összejátéknak köszönhetően Győrfi és Beke bontotta meg a jobb oldalt, utóbbi beadását aztán a hosszún érkező Szabó Bálint váltotta gólra. (5-1)
A hajrá perceiben még egy-egy lehetőséget jegyezhettünk fel a két együttes részéről, előbb Balázs Benjámin előtt adódott egy sansz, de a lövését követően Szabó Alex még menteni tudott a kapu torkában állva, majd a túloldalon Derekas Zoltán ziccerét hárította Kiss Ágoston. Több gólt már nem hozott az összecsapás, így a Kecskemét 5-1-re nyerte a Tiszakécske elleni vármegyei rangadót.

fotó: Kecskeméti TE
Merkantil Bank Liga NB2, 27. forduló
Kecskeméti TE – Tiszakécskei LC 5-1 (3-1)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1847 néző
Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Juhász Bálint)
Kecskemét: Ruisz – Szabó A., Belényesi, Horváth A. – Győrfi (Bolgár, 75.), Haris (Derekas, 80.), Kovács B. (Bocskay, 85.), Eördögh (Berki, 75.) – Beke (Varga M., 85.), Szabó B. – Pálinkás
Vezetőedző: Tímár Krisztián
Tiszakécske: Kiss Á. – Szekér (Balázs B., 73.), Varga J., Takács Zs., Körmendi – Bódi Á. (Radics K., 73.), Géringer, Horváth E., Pataki B. (Kócs-Washburn, 84.) – Gyenes, Myke Ramos
Vezetőedző: Pintér Csaba
Gólszerzők: Belényesi (5. perc, 38. perc), Győrfi (27. perc), Beke (69. perc), Szabó B. (72. perc) illetve Gyenes (11. perc)
A Kecskemét ennek a sikernek köszönhetően megerősítte a 3. helyét a tabellán, és továbbra is van matematikai esélye a feljutás kiharcolására Tímár Krisztián legénységének, míg a Tiszakécske visszacsúszott a 11. helyre a bajnoki táblázaton.
Be the first to comment