Kiütéses sikerrel kezdte a felkészülést a Vasas, készen van a teljes programja az angyalföldieknek és volt új játékos is

A másodosztályban szereplő Vasas FC Telkiben a szlovák másodosztályban szereplő Somorja ellen játszotta le első nyári felkészülési mérkőzését.

A Vasas összesen 6 felkészülési meccset fog játszani.

június 29., szombat 10:30 Vasas FC – FC STK 1914  Somorja (Telki, zárt kapus)

július 3., szerda, 10:30 Budapest Honvéd-Vasas FC (Honvéd-MFA Utánpótlásközpont) stream: Budapest Honvéd, YouTube

július 6., szombat, 10:30 Újpest FC-Vasas FC (Tábor utcai Sporttelep)

július 10., szerda Mezőkövesd Zsóry FC-Vasas FC (Mezőkövesd Zsóry Edzőközpont)

július 13., szombat BVSC-Zugló-Vasas (Tatai úti Sportpálya)

július 20., szombat Vasas FC-Kecskeméti TE (Illovszky Rudolf Stadion, zárt kapus)

kép: Vasas FC

A Somorja elleni meccsen debütált Lehoczky Roland és Kiss Ágoston, míg Bodnár János a Peterborough együttesétől érkezett, a Vasas hivatalosan még nem jelentette be érkezését, de a Transfermarkt szerint július 1-től már a Vasas játékosa lesz. Rajtuk kívül visszatért kölcsönből Molnár Zsombor Újpestről és Kapornai Bertalan Mosonmagyaróvárról.

Már a második percben előnybe kerülhetett volna a Somorja, de Vidnyánszky bombáját védte a debütáló Kiss Ágoston. Ezt követően Berecz két próbálkozását védte Horváth. A 25. percben Hinora harcolt ki büntetőt, amelyet Berecz Zsombor értékesített (1-0). Ezután Zimonyi duplázhatta volna meg a fővárosiak előnyét, de ziccerét védte Horváth. Zimonyi ugyan gólt nem szerzett, de egy gólpasszt kiosztott, miután Tóth Milánhoz passzolt, aki 14 méterről lőtt a hálóba (2-0).

A sorcsere után Pávkovics lesgóljával indult a második félidő, nem sokkal később Szánthó Regő már érvényes találatot szerzett (3-0). Nem sokáig volt ennyi közte, Szánthó kapásból is bevette a somorjai kaput (4-0).

A 68. percben Gleb góljával szépített a Somorja, a hajrában pedig Girsik és Radó előtt adódtak helyzetek, előbbiét Horváth védte, utóbbi fölé tekert.

Vasas 4-1 Somorja (Berecz 25', Tóth 45', Szánthó 50', 52', ill.: Gleb 68')

Vasas FC, I. félidő: Kiss – Lehoczky, Otigba, Hidi M – Bukta, Molnár Cs., Berecz, Hinora, Bodnár – Zimonyi, Tóth 

Vasas FC, II. félidő: Molnár Zs. – Pávkovics, Vida, Ódor – Girsik, Kapornai, Urblík, Doktorics, Szánthó – Holender, Radó