Kisvárdán folytatja a pályafutását Molnár Gábor

A Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő Kisvárda FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a Mezőkövesd rutinos támadó középpályását, Molnár Gábort. A 30 éves játékos a 16-os mezszámot választotta az új csapatában.

fotó: Kisvárda FC

„A mezőkövesdi szerződésem felbontása után egy hetet egyedül készültem, közben sikerült megegyezni a Kisvádával, kedden pedig bekapcsolódtam új csapatam edzésmunkájába. Örömmel vettem a Kisvárda érdeklődését, tudom, hogy ez a klub vissza akar jutni, amely célok egyeznek az enyémmel, hiszen én is szeretnék mielőbb visszatérni a legjobbak mezőnyébe. Új kihívás a számomra is, remélem sikeres évünk lesz. Tapasztalatból mondhatom, hogy az NB2 brusztolósabb bajnokság, mint az élvonal, de úgy látom, jó keretünk lesz, és meg tudunk majd felelni az elvárásoknak. Fel kell jutni!”nyilatkozta Molnár Gábor a kisvárdai klub hivatalos honlapjának.

A miskolci születésű Molnár Gábor a legutóbbi szezont Mezőkövesden töltötte, de előtte megfordult a DVTK-nál és a Puskás Akadémiánál is. Az élvonalban eddig 174 alkalommal lépett pályára, amelyeken 34 gólt szerzett.

fotó: Kisvárda FC

Korábban lehetett olyan híreket is hallani, hogy a rutinos irányító az NB1-be frissen feljutó Nyíregyháza játékosa lehet, de ő végül a várdaiakat választotta.


KISVÁRDA

Érkezők: Bíró Bence (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Soltész Dominik (Gyirmót FC Győr), Popovics Ilija (Cigánd SE), Hrabina Alex (Termálfürdő FC Tiszaújváros), Soltész István (Budafoki MTE), Molnár Gábor (Mezőkövesd Zsóry FC)

Távozók: Dimitar Ilievski (CSZKA Sofia), Jaroslav Navratil (Nyíregyháza Spartacus FC), Márton Ákos (Cigánd SE), Vida Kristopher, Rafal Makowski, Lucas (Kolorcity Kazincbarcika SC), Bohdan Melnik (Fehérvár FC), Ötvös Bence (Paksi FC), Danijel Petkovic, Enes Alic, Boban Nikolov, Balogh Norbert (kölcsönből vissza Dunaszerdahelyre), Wellington Nem, Andrija Filipovic, Dominik Kovacic