A Haladás játékosával erősíti meg védelmét a Honvéd: HIVATALOS

Kispesten folytatja pályafutását Ene Kornél, jelentette be a Budapest Honvéd hivatalos oldalán.

A 30 éves román-magyar belső védő a román másodosztályú Satu Mare csapatában kezdte pályafutását, majd 3 szezonon keresztül a CFR Cluj csapatában futballozott, után a Pandurii csapatába igazolt a román élvonalon belül. A 2017-18-as szezonban a Targu Mures gárdájában játszott a másodosztályban, majd visszatért a román első osztályba a Daco-Getica csapatához.

A 2018-19-es szezonban igazolt Magyarországra, az akkor újoncnak számító Kisvárdához. Ene 52 NB I-es bajnokin játszott a Kisvárdában, ahol egyetlen gólját pont a Honvéd ellen szerezte.

Ezt követően jött a váltás, az NB I-be akkor feljutó Gyirmót szerződtette, amelyet az a Csertői Aurél irányított, aki jelenleg a Honvéd vezetőedzője. Ene 8 NB I-es meccsen szerepelt sárga-kékben, majd visszatért a román élvonalba, ahol a Mioveniben és a Hermmanstadtban játszott.

kép: Gyirmót FC Győr

2023 nyarán visszatért Magyarországra, ahol az NB II-ben szereplő Haladásban 20 bajnokin szerepelt.

kép: Haladás

„Az előző szezont úgy kezdtük, hogy egy olyan saját nevelésű, fiatal belső védőnk volt, Szabó Alex, akiről tudtuk, hogy bevethető, azóta pedig további két akadémistánk, Pekár István és Szabó Tibor is bemutatkozott. Melléjük kerestük azt a játékost, aki szellemiségével, tudásával, hozzáállásával, fizikai adottságaival megállja a helyét és segíteni tudja a fiatalok. Ene Kornél érkezése a keretmélység szempontjából is fontos, hiszen így négy belső védőnk van a két helyre a versenyhelyzet pedig mindenkit jobb teljesítményre sarkallhat“ – nyilatkozta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője a klub honlapjának.

kép: Budapest Honvéd

„Boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubnál kaptam lehetőséget a bizonyításra, pozitív érzésekkel érkezett a Honvédhoz, és hiszem, hogy tapasztalatommal tudom segíteni a csapatot abban, hogy jól szerepeljünk a következő szezonban. Minden klubnál arra törekedtem, hogy a maximumot nyújtsam, a meccseken és az edzéseken is, enélkül nem is lehetünk eredményesek. Várom már, hogy együtt legyek az új társakkal és megmutassam, mire vagyok képes. Erős csapatként emlékszem a Honvédra és bár most a másodosztályban szerepel a gárda, azon kell dolgoznunk, hogy előbbre lépjünk.“– nyilatkozta Ene a Honvéd honlapjának.

kép: Budapest Honvéd

BUDAPEST HONVÉD

Érkezők: Branko Pauljevic (Újpest FC), Medgyes Zoltán (Gyirmót), Csilus Tamás (Kazincbarcika), Sigér Ákos (Nyíregyháza), Ene Kornél (Haladás)

Távozók: Ivan Lovric (visszavonul), Futács Márkó (visszavonul), Kaczvinszki Dominik (Újpest FC), Kovács Nikolasz (FC Ajka), Haragos Viktor, Adorján Krisztián (visszavonult), Bocskay Bertalan, Eördögh András, Kálnoki-Kis Dávid, Maksym Pukhtieiev