A labdarúgó NB2-ben szereplő BVSC-Zugló csapata hétfőn jelentette be a hivatalos honlapján keresztül, hogy Kincses Ádámot nevezték ki vezetőedzőnek. A 39 esztendős szakvezető évek óta a zuglóiak felnőttkerete mellett dolgozik, másodedzőként és megbízott vezetőedzőként is segítette már a fővárosi csapatot, most azonban hivatalosan is vezetőedzői megbízatást kapott a vezetőségtől.

fotó: Nemzeti Sport
Óriási megtiszteltetés az a bizalom, amit a klubtól és a vezetőségtől kaptam! Hatalmas dolog, hogy a mai helyzetben a BVSC vezetősége egy olyan hátteret tud nekünk biztosítani, amelyben stabilan tudjuk a céljainkat elérni és értük dolgozni! Ebben nagy része van Kisteleki István úrnak és Veres Tibor úrnak, akikkel közösen dolgozunk nap, mint a nap a sikerekért! Az egyik legnagyobb értékünket, a játékoskeretet sikerült nagyrészt együtt tartani, ami nagyon fontos volt a továbbépítkezés szempontjából! Ebben a nehéz változó helyzetben, ami most a labdarúgást körbeveszi, nekünk sikerült megőriznünk azokat az értékeket, amelyek az öltözőben vannak. Illetve olyan érkező játékosokkal tudtunk erősíteni, akik nagyszerűen illeszkednek majd ebbe a projektbe és reményeink szerint erősségei lesznek a csapatnak. Nagyon fontos, hogy a BVSC, mint klub méltó legyen a hírnevéhez, ezért dolgozunk nap, mint nap! Ami a bajnokságot illeti, nehéz megjósolni az erőviszonyokat, de azt gondolom némileg változni fognak, hiszen most sokat fog az is számítani, ki milyen munkát végez a háttérben és hogyan alkalmazkodik majd akár az új finanszírozási rendszerhez. Számunkra a legfontosabb, hogy egy olyan közösség, egy olyan csapat formálódjon tovább, akikkel tudjuk folytatni a már megkezdett fejlődést! Egy nagyon jó szakmai stábbal tudok majd együtt dolgozni, akikkel megvan az összhang közöttünk, így bízom benne ez már az első mérkőzéseken is látszódni fog az eredményen és a mutatott játékon. – fogalmazott Kincses Ádám.
A klub hivatalos kommünikéjéből azt is megtudhattuk, hogy a 2026/2027-es idényben továbbra is Kisteleki István tölti be a szakmai igazgatói posztot, míg a sportigazgató pedig továbbra is Jakab Zoltán lesz.
Kincses Ádám vezetőedző munkáját pályaedzőként Nagy Sándor, erőnléti edzőként Dudás János Károly, kapusedzőként Erdélyi Károly, technikai vezetőként Csobánki Ádám segíti majd. Mellettük a scout feladatokat Króner Péter és Szekér István látja el, valamint masszőrként csatlakozott a csapathoz Fenyvesi Máté, valamint humánkineziológus Bús Diána.
A héten két edzőmérkőzés vár a BVSC csapatára, először szerdán délelőtt 10 órától Kecskeméten a KTE ellen, majd szombaton 10:30-tól Székesfehérvárra látogatnak, ahol a Videotonnal fognak meccselni.
Be the first to comment