
A Szentlőrinc újabb két igazolást jelentett be pénteken.
Palóka Dávid a Paks II-től érkezik kölcsönbe. A 18 éves szélső 11 NB III-as meccsen játszott ebben a szezonban. A két klub jó viszonyban van egymással, ennek köszönhetően adódott egy olyan lehetőség számomra, hogy megmutathattam magam a szakmai stábnak. Szerencsére jó benyomást tettem, így kerülhettem Szentlőrincre.A fejlődésem szempontjából szerintem a legjobb helyen vagyok, hiszen egy kiváló csapathoz csatlakoztam, Waltner Róbert pedig az egyik legfelkészültebb hazai edző, akitől rengeteget tudok tanulni. Minden nap keményen fogok dolgozni azért, hogy minél több időt a pályán tölthessek, szeretném jó teljesítménnyel segíteni a csapatot! – fogalmazott Palóka Dávid a Szentlőrinc honlapjának.

Sámson Ábris már a január 8-i Kozármisleny elleni edzőmérkőzésen is pályára lépett, az pedig eldőlt, hogy a 18 éves középpályás fél évre kölcsönbe kerül Waltner Róbert csapatához az UTA Aradtól.
Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, Szentlőrincen minden adott a fejlődéshez. Mindent megteszek azért, hogy sok időt tölthessek a pályán, bízom benne, hogy a csapat eléri a célját, miként abban is, hogy a pályafutásom szempontjából nagyon hasznos lesz a következő néhány hónap. – nyilatkozta Sámson a Szentlőrinc honlapjának.