
A belga élvonalbeli bajnokságban szereplő KAA Gent a hivatalos oldalán tudatta, hogy távozik az egyesülettől és visszatér a belga másodosztályú Lommel SK-hoz a 2x-es magyar válogatott balszélső, Vancsa Zalán. A magyar támadó ősze nem a terveknek megfelelően alakult, mert bár nagy reményekkel érkezett a Genthez, csak két bajnokin és egy kupamérkőzésen kapott lehetőséget, igaz, több sérülés is hátráltatta az ősz folyamán. Nem sokkal később a Lommel is bejelentette a kölcsönszerződés megszűnését.

fotó: KAA Gent
A Lommel nem sokkal később arról számolt be, hogy ismét kölcsönadták Vancsa Zalánt, méghozzá a holland másodosztályú Roda JC-nak, amelyet rövid időn belül a holland sárga-feketék is megerősítettek.
,,Mindannyian azt reméltük, hogy a Gentnél töltött kölcsönidőszak sikeres lesz, de néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várjuk. A Rodánál most egy erős ligában kap esélyt a további fejlődésre, ahol a rájátszásba kerülésért harcolhat. Továbbra is biztosak vagyunk a játékos tehetségét illetően, és alig várjuk, hogy ezzel az újabb lépéssel fejlődhessen.” – nyilatkozta az üzlettel kapcsolatban James McCarron, a Lommel SK sportigazgatója.

fotó: Roda JC
Vancsa Zalán a 2020/2021-es szezonban, mindössze 16 esztendősen mutatkozott be az NB1-ben az MTK Budapest labdarúgójaként. A következő évben már valamivel több szerep jutott neki, majd 2022 januárjában az angol Manchester Cityt is birtokló City Group Football megvásárolta a játékjogát, egyes hírek szerint 5 millió euró ellenében, bár a szezon végéig maradt az MTK-nál.
A 2022/2023-as idényt már a belga másodosztályú Lommelnél kezdte meg, ahol eleinte csak elvétve kapott lehetőséget, majd fokozatosan meghatározó eleme lett a klubnak. A legutóbbi szezonban már alapembernek számított, 36 tétmérkőzésen 13 gól és 5 gólpassz volt a neve mellett, amelynek köszönhetően felkeltette több csapat érdeklődését is, többek között a spanyol élvonalbeli Girona, valamint a holland első osztályú Sparta Rotterdamét is.

fotó: Lommel SK
Végül a Genthez került, ahol nem sikerült nagyot alkotnia, de most a holland másodosztályú Rodában lesz lehetősége a bizonyításra.
„Zalán a jó cselezőkészségével és a játékával extra lehetőségeket kínál számunkra a támadójátékban. Büszkék vagyunk arra, hogy a City Group egy olyan tehetséget bízott ránk, mint Zalán.” – értékelte az üzletet Rob Servais, a Roda JC technikai igazgatója.
Vancsa Zalán már bemutatkozott az új csapatában, méghozzá az AZ Alkmaar U21 elleni 3-3-as döntetlennel véget érő bajnoki mérkőzésen. A magyar játékos végül kezdőként lépett pályára és 83 percet kapott a debütálása alkalmából. A Roda 25 fordulót követően a 8. helyet foglalja el a holland másodosztályú tabellán.