Két fiatal szárnyvédőt igazolt a Kecskeméti TE

Göblyös Sándor

Pálvölgyi Patrik a Mészöly Focisuliban, a Barca Academyben és az MTK utánpótlásában nevelkedett, majd 2023 nyarán a III. Kerületi TVE-hez igazolt. Az óbudai együttesnél gyorsan alapemberré vált az NB III-ban, fiatal kora ellenére a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. A 2006-os születésű játékos már a kecskeméti felkészülést is a csapattal kezdte, ahol teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot.

– Mindenkinek köszönettel tartozom, aki bizalmat szavazott nekem. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú, komoly célokért küzdő klub játékosa lehetek. Gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot – nyilatkozta Pálvölgyi.

A KTE másik új szerzeménye, Göblyös Sándor Békéscsabán nevelkedett, majd 2025 nyarán a Gyulához igazolt. Az előző idényben 29 NB III-as bajnokin lépett pályára, ezeken két gólt szerzett. A 2007-es születésű futballista szintén a felkészülés során bizonyított, és ennek köszönhetően pályafutása első profi szerződését írhatta alá.

– Boldog voltam, amikor először hallottam a KTE érdeklődéséről. A célunk az, hogy feljussunk az NB I-be. Szeretnék fejlődni, sokat játszani és meghatározó játékossá válni – fogalmazott Göblyös.

Mindkét játékos megfelel az NB II-ben érvényes fiatalszabálynak, így hosszú távon is fontos szerepet kaphatnak a Kecskeméti TE keretében. A klub a nyári átigazolási időszakban tovább építi azt a fiatal csapatot, amelynek célja a mielőbbi visszajutás az élvonalba.

Forrás/fotó: https://kecskemetite.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.