Kazincbarcika: Fiatalítás az NB II-es szabályok jegyében

A nyári átigazolási időszakban már öt új játékos csatlakozott a kerethez. Kazincbarcikán folytatja pályafutását Varjas László, valamint kölcsönben a Kisvárdától érkezett Jazsik Román, Koliada Nazar és Veprik Tarasz, akit Révész Attila a kisvárdai akadémia egyik legnagyobb tehetségének tart.

A klub legfrissebb igazolása Juhász Zsombor, aki a Monortól érkezett. A 24 éves, védekező középpályásként és belső védőként is bevethető futballista már mindkét nyári felkészülési mérkőzésen kezdőként lépett pályára. Juhász a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, később a Gyirmótnál is szerepelt, az elmúlt öt és fél idényben pedig a Monor játékosaként 30 gólt szerzett.

A távozók névsora is hosszú. A korábban kihirdetettek mellett, szerződésük lejártával elköszönt Eduvie Ikoba, Mihajlo Meszhi, Kacper Radkowski, Balázsi Levente, Berecz Zsombor, Deutsch László, Könyves Norbert, Kun Olivér és Sebők Péter. Mindannyian szabadon igazolhatóvá váltak.

Visszatértek anyaegyesületükhöz a kölcsönben szereplő Baranyai Nimród, Juhász Bence, Klausz Milán és Major Marcell is, akik az NB I-be jutó együttes tagjaiként részesei voltak a klub történelmi sikerének.

A szakmai stábban is történt változás: szerződése lejártával távozott Desits Szilárd asszisztensedző.

Forrás/fotó: https://kbsc.hu/

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.