Katona gólja döntött, a Gyirmót legyőzte a Békéscsabát

A Gyirmót FC Győr a Békéscsabát fogadta a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában a gyirmóti Alcufer Stadionban.

Az első nagyobb helyzetből azonnal gól született, noha jó negyedórát kellett rá várni. Ugrai indult el befelé, majd adott jó labdát Katona Máténak, aki Uram lába között lőtt a hálóba (1-0). A folytatásban ismét csak kisebb lehetőségeket alakítottak ki a felek, de az első félidőben még egyenlíthetett volna a Békéscsaba: Czékus lövését bravúrral hárította Hársfalvi, a kipattanó pedig fölément.

kép: Gyirmót FC Győr

A második félidőben Ugrai a gólszerzéshez állt közel, de középre tartó lövését védte Uram. A folytatásban a gyirmótiak kapusának volt inkább feladata beíveléseknél és fejeseknél védenie, majd a korábbi gyirmóti játékos, Szatmári István átlövését tornászta ki. A végén lezárhatta volna a nyitott kérdéseket Kovács Dominik, de lágy emelése a kapufáról jött ki, míg a csabaiak egy fejessel jeleskedtek, ami kaput nem talált, így egygólos hazai győzelemmel ért véget a találkozó, a Békéscsaba pedig az utolsó helyre csúszott a tabellán.

Gyirmót 1-0 Békéscsaba (Katona 15')

Gyirmót, Alcufer Stadion, 

Nézőszám: 625

Vezette: Gaál Ákos (Kulman Tamás, Király Zsolt)


Gyirmót: Hársfalvi – Lányi (Szegi, 81.), Csörgő V., Hudák D., Hajdú Á. (Helembai, 83.) – Kiss N. (Kovács D., 68.) – Horváth R. (Piscsur, 68.), Katona Máté, Madarász M., Ugrai – Adamcsek (Molnár J., 81.). Vezetőedző: Tamás Zsolt
Békéscsaba: Uram – Kovács G. (Hodonicki, 72.), Albert I., Csató M. – Szabó B., Tóth M. (Pintér N., 78.) – Maronyai (Komáromi Cs., 55.), Zádori (Szatmári I., 72.), Mikló – Kóródi (Sármány, 78.), Czékus. Vezetőedző: Csató Sándor