Kapuscsere, kiállítások, sarkazós gól és Vasas-győzelem Angyalföldön

A Vasas a Budafokot fogadta a másodosztályú bajnokság 18. fordulójában.

Az első lövésre több, mint negyedórát kellett várni, Vasvári távoli lövését azonban fogta Kiss Ágoston. A 22. percben Barkóczi Barnabás került ziccerbe, de a támadó a bal összekötő helyéről a kapu fölé lőtt 10 méterről. A 30. percben fordulópontot vett a mérkőzés: a Budafok kapusa, Dúzs Gellért egy ütközés után megsérült, így kényszerű cserét kellett végrehajtania Nikházi Márknak. Rögtön a csere után a beálló Horváth Andrásnak védenie kellett, miután Urblík lövése kijött a felsőlécről és jött a duplázás Kapornaitól, csakhogy a hárítás előtt Lorentz már kézzel beleütött a labdába így tizenegyest kapott a Vasas, a Budafok védőjét pedig kiállították. Az emberelőnyt rögtön gólra váltotta így a Vasas, Tóth Milán higgadtan gurította be a büntetőt (1-0). A félidő végén Rétyi lövésénél kellett Kissnek bravúrt bemutatnia, így egygólos hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok. A második félidő elején rögtön Tóth került helyzetbe, de Horváth lábbal védett, míg a másik oldalon újfent Rétyi került helyzetbe, de 11 méterről fölé lőtt. Az 58. percben szép góllal duplázta meg előnyét a Vasas, Rácz küldte középre a labdát, amit Barkóczi 10 méterről sarokkal továbbított a jobb sarokba (2-0). Ez volt a fiatal támadó első gólja a Vasasban. Ezt követően Urblík és Radó előtt adódtak lehetőségek, a Budafok pedig tovább fogyatkozott, hiszen Kálnoki-Kis is megkapta második sárgáját, így kettős emberelőnyben futballozhatott a Vasas az utolsó húsz percben. Az utolsó percekben Rácz Barnabás kapufáig jutott, míg Tóth Milán és Doktorics lövését Horváth védte, így a különbség már nem nőtt a két csapat között.

kép: Vasas FC

A Vasas ideiglenesen a 3. helyre lépett fel, a forduló után csak akkor maradhat ott, ha a Kozármisleny hétfőn kikap Kispesten. A Vasas hátránya jelenleg 3 pont a második helyen lévő Kazincbarcikától.


VASAS FC–BUDAFOKI MTE 2–0 (1–0)

Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1256 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Garai Péter, Máyer Gábor)

Vasas: Kiss Á. – Bodnár G. (Lehoczky, 82.), Otigba, Iyinbor, Doktorics – Cseke (Hidi M. S., 62.), Urblík J., Kapornai (Rácz B., a szünetben) – Radó (Zimonyi, 77.), Tóth M., Barkóczi Barnabás (Pintér F., 77.). Vezetőedző: Pintér Attila

Budafok: Dúzs (Horváth A., 32.) – Lorentz, Kálnoki-Kis, Kalmár O., Horváth O. (Szerető, 62.) – Németh M., Oláh B. – Szűcs P. (Szabó B., 77.), Merényi (Kun B., 62.), Rétyi – Vasvári (Elek B., 77.). Vezetőedző: Nikházi Márk

Gól: Tóth M. (34. – 11-esből), Barkóczi Barnabás (58.)

Kiállítva: Lorentz (33.), Kálnoki-Kis (71.)