HIVATALOS: Varga Kevin személyében válogatott támadót igazolt a Karcag

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő Karcagi SC pénteken jelentette be hivatalosan, hogy szerződtette a 13x-os magyar válogatott szélső támadót, Varga Kevint, aki számára nem ismeretlen a környezet, hiszen a pályafutása ebből a városból indult. A 30 esztendős futballista szabadon igazolható volt a nyár folyamán, miután távozott az élvonalba feljutó Honvédtól, így a nagykunsági klub ingyen szerezte meg a játékjogát.

fotó: Karcagi SC

Varga Kevin pályafutása Karcagon indult. Az élvonalban a DVSC színeiben mutatkozott be, majd 2018-ban a magyar válogatottban is debütált. Két évvel később külföldre szerződött, a török Kasimpasa játékosa lett, melynek mezében 55 alkalommal lépett pályára. A szélső ezt követően megfordult a svájci Young Boysnál, a török Hatayaspornál, majd a ciprusi Apollon Limassolnál is.

2024 januárjában újabb országváltás következett, a román élvonalban szereplő Sepsi OSK-hoz igazolt, majd ismét Törökország következett, egészen pontosan az Ankaragücü. Magyarországon legutóbb a Nyíregyháza, majd a Budapest Honvéd játékosa volt, utóbbi csapatban tavasszal szintén a másodosztályban szerepelt. A 13x-os magyar válogatott labdarúgó az NB1-ben 106 mérkőzésen 32 gólban vállalt szerepet, de 62 alkalommal játszott a török, 24-szer a román, 9-szer a ciprusi és 6-szor a svájci élvonalban.

Varga Kevin a nemzeti csapat színeiben többek közt világbajnoki selejtezőkön és EB-csoportmeccseken, valamint Nemzetek Ligája-mérkőzéseken is játszott. Egyetlen gólját Törökország ellen szerezte még 2020 novemberében.

Kevin négy héttel ezelőtt azzal keresett meg minket, hogy szeretne Karcagon edzéslehetőséget kapni, helyi kötődésű játékosként pedig természetes volt számunkra, hogy ebben partnerként állunk mellé. Akkor még nem gondoltuk, hogy ebből végül közös munka és megállapodás születik, de az elmúlt hetekben ő is megtapasztalhatta azt a közeget és szakmai munkát, amit Karcagon építünk. Nagy öröm számunkra, hogy végül sikerült megállapodnunk, így egy újabb korábbi válogatott játékossal erősödik a keretünk – ráadásul egy karcagi kötődésű labdarúgóval. Kevin érkezése egyértelmű minőségi előrelépést jelent a támadójátékunkban. Ugyanakkor legalább ennyire fontos számunkra, hogy a személyisége, a hozzáállása és a mentalitása alapján is nagyon jól illeszkedik az öltözőnkbe. Az ő leigazolása szakmailag és a klub identitása szempontjából is fontos lépés számunkra.köszöntötte a válogatott támadót Szakály Péter, a Karcagi SC sportigazgatója.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.