A Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő Videoton FC Fehérvár kedden délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy hogy Nikolic Nemanja visszatér a csapathoz, ezúttal viszont már sportigazgatóként. A székesfehérvári klub tájékoztatása szerint a 37 esztendős szakembernek az elsődleges feladata az lesz, hogy kinevezze majd az új vezetőedzőt, mivel hétfőn közös megegyezést követően távozott Boér Gábor.

fotó: Videoton FC Fehérvár
Nikolic Nemanja játékosként 2010 és 2015, majd 2020 és 2022 között futballozott Vidi-mezben. Többek között két bajnoki címet, Európa-Liga csoportkört és három gólkirályi címet ünnepelhetett a csapattal, 117 bajnoki találatával pedig ő a klub történetének legeredményesebb góllövője is. 2023-ban fejezte be aktív labdarúgó pályafutását.
Ezt követően felvételizett az UEFA válogatott játékosok számára kiírt nemzetközi sportvezetői képzésére, amelyet sikeresen elvégzett, diplomáját idén októberben vette át az UEFA elnökétől Nyonban. 2025 szeptember eleje óta Székesfehérvár MJV Önkormányzatának sportszakmai tanácsadójaként segítette a fehérvári labdarúgást, mostantól pedig a Vidi sportszakmai irányításáért felel.
Magyar sajtóértesülések szerint jelenleg Pető Tamás számít az egyik legnagyobb esélyesnek a Videoton kispadjára.
Be the first to comment