Bejelentette Merényi Ádám leigazolását az NB II-ben induló Kecskeméti TE csapata.
A 21 éves középpályásért átigazolási díjat fizetett a KTE az MTK-nak, az U21-es válogatott játékos az elmúlt két idényt kölcsönben a Budafoknál töltötte, ahol 57 NB II-es meccsen 11-szer talált az ellenfelek hálójába, emellett Ifjúsági Bajnokok Ligájában szerepelt az MTK U19-es csapatával, az NB III-ban pedig az MTK II-vel.

Nagyjából kettő héttel ezelőtt értesültem a KTE érdeklődéséről, aminek nagyon megörültem, nem véletlen vagyok itt. Boldog vagyok, hogy egy ilyen lehetőséget kaptam. Azért jöttem ide, mert fejlődni és tanulni akarok, együtt a csapattal. A visszajutás a célunk, ahogy nekem is az NB I. lebeg a szemeim előtt, ehhez gólokat és gólpasszokat szeretnék hozzátenni. Várom a közös munkát a stábbal és a társakkal, nekem ez egy teljesen új közeg lesz, de bízom benne, hogy gyorsan megy majd a beilleszkedés – nyilatkozta a KTE honlapjának.
Merényi Ádám Czékus Ádám után a második nyári szerzeménye a lila-fehéreknek.