A Fizz Liga NB1-ben szereplő Puskás Akadémia FC hétfőn délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolták a másodosztályú Kecskeméti TE támadóját, Lukács Dánielt. A 29 esztendős futballistának lett volt szerződése a hírös városi egyletnél, de a Puskás kivásárolta őt a szerződéséből. Lukács Dániel 2028 nyaráig kötelezte el magát a felcsúti klubnál.

fotó: Puskás Akadémia FC
Lukács Dániel még 2015-ben a Budapest Honvéd színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd a 2021/2022-es évadban 25 gólt szerezve gólkirály lett a másodosztályban, valamint 8 gólpassz volt a neve mellett, ráadásul ezzel nagyban hozzájárult Kecskemét feljutásához az NB1-be.
2023 nyarán pedig DVTK-hoz szerződött, ahol 58 tétmérkőzésen 22 gólt szerzett, valamint 21 gólpasszt osztott ki, ráadásul egy bajnoki címet is szerzett az NB2-ben a miskolciakkal.
A 29 éves futballista mindössze fél év után, 2024 januárjában visszatért Diósgyőrből a KTE alakulatához, ahol az elmúlt másfél évben 45 összecsapáson 10-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját, valamint kiosztott 10 gólpasszt is.

fotó: Puskás Akadémia FC
Lukács Dániel a Puskás Akadémia második nyári igazolása, miután múlthét szombaton bejelentettek egy másik NB2-es gólkirály, Nagy Zoárd érkezését.