HIVATALOS: Már nem Takács Péter a DVTK vezetőedzője

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő DVTK hétfőn a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a következő, Videoton FC Fehérvár elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre már nem Takács Péter vezetésével készülnek a játékosok, ugyanis a 36 esztendős tréner távozik a csapat éléről. A miskolci klubtól viszont nem távolodik el a szakember, hiszen továbbra is marad a Diósgyőr kötelékében.

fotó: DVTK

Az elmúlt hetek negatív sorozatát nem sikerült megállítani, az eredmények mellett a játékosok teljesítménye ezzel együtt pedig a csapat játéka sem javult. A BVSC elleni mérkőzés után beszéltem Takács Péterrel és abban maradtunk, hogy a váltás a klub érdeke. Esélyt kell adnunk arra, hogy a mostani gödörből elinduljunk felfelé. Pontosan tudom, hogy ebben a helyzetben a futballisták felelőssége sem megkerülhető. Úgy érzem, hogy cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük. Takács Pétert továbbra is rendkívül értékes diósgyőri szakembernek tartom, ezért nem búcsúzunk el tőle, a jövőben is a klub kötelékében marad.indokolta a döntést Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója.

Takács Péter idén áprilisban megbízott vezetőedzőként vette át a felnőtt együttes irányítását azok után, hogy a piros-fehérek matematikailag is búcsúztak az élvonaltól. A szezon hajrájában három meccsen irányította a csapatot, majd vezetőedzőként folytatta a munkát.

A nyári felkészülési időszak után öt mérkőzésen ült a kispadon. A DVTK a nagykanizsai 3-2-es győzelem után Soroksáron 4-0-ra kapott ki, majd az Ajka ellen hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el. Az utolsó két fordulóban a csapat nem szerzett pontot: Tiszakécskén 4-1-re legutóbb a BVSC-Zugló ellen pedig hazai pályán 2-0-ra maradt alul aktuális ellenfelével szemben.

Nem véletlen, hogy azt mondják: egy orvosnak a saját családtagját a legnehezebb operálni. Nekem a Diósgyőr soha nem csak egy munkahely volt, talán éppen ezért éltem meg mindent sokkal erősebben. Sajnálom, hogy nem sikerült azt az eredményt elérni, amit mindannyian szerettünk volna, ezért a felelősséget természetesen vállalom. Köszönöm a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak mindazt, amit kaptam. Vezetőedzőként most elköszönök, de sose felejtem el honnan jöttem.búcsúzott Takács Péter, a DVTK leköszönő vezetőedzője.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött Takács Péter utódjának keresése, akinek a munkába állásáig az UEFA Pro Licenccel rendelkező Kriston István – a DVTK U17 vezetőedzőjevezeti a Merkantil Bank Ligában szereplő első csapat edzéseit.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.