HIVATALOS: Gróf Dávid a DVTK-hoz szerződött

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő DVTK csapata kedden hivatalosan is bejelentette, hogy Gróf Dávid személyében 3x-os magyar bajnok, 1x-es kupagyőztes, egykori válogatott kerettag kapust igazolt. A rutinos hálóőr szabadon igazolható volt, mivel a szerződése a nyár folyamán lejárt előző klubjánál, a Ferencvárosnál.

fotó: DVTK

Sok csapatban védtem, sok nagy csatát megéltem, bajnoki címeket is nyertem. Most egy új kihívás elé nézek, és a döntésemben nagy szerepet játszott az a tény, hogy tudom, hová érkeztem, milyen szenvedélyesek a diósgyőri ultrák. Számomra nagyon fontos az adrenalin, ilyen lelátó előtt tudom kihozni magamból a maximumot. Amikor fél éve vendégként játszottunk Diósgyőrben, akkor a meccs előtti éjszaka tűzijátékra ébredtünk a hotelben, de erre akkor sem bosszúságként gondoltam, hanem arra, hogy a szurkolók mennyire együtt élnek a csapattal, és ők is mindent megtesznek a sikerért, ami nagyon jó dolog. A pályán pedig szeretem, ha sokat vagyok játékban, szeretem lábbal megjátszani a labdát, és soha nem adom fel, amit még gyerekkoromból hozok magammal, majd nagy-britanniai évek csak megerősítették. Bármire képes vagyok azért, hogy a csapat sikeres legyen, mert a DVTK az élvonalba való, ezért minden áron nyerni akarunk. Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen, ugyanakkor azt is megígérem, hogy mindent el fogok követni azért, hogy a DVTK sikeres legyen.fogalmazott a diósgyőri klubhonlapnak Gróf Dávid.

A 37 esztendős Gróf Dávid hosszú és eredményes pályafutást tudhat maga mögött. A Vasas utánpótlásából Skóciába került, majd angol és német alacsonyabb osztályokban is megfordult, mielőtt hazatért. A Honvéddal magyar bajnoki címet nyert 2017-ben, majd az FTC-hez igazolt, ahol szintén bajnok lett. Ezt követően a DVSC-ben és Görögországban is megfordult, utóbbi klubjával bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett.

Az FTC-hez visszatérve újabb bajnoki címet, majd a legutóbbi idényben Magyar Kupát nyert, az elmúlt idényben pedig az Európa-Ligában is fontos szerepet kapott, hiszen hét mérkőzésen védte a fővárosi zöld-fehérek kapuját.

Két nagyon tehetséges fiatal kapusunk van, de szerettünk volna a keretbe egy rutinos élvonalbeli kapust is, aki játszott már nagy szurkolótábor előtt, és minden tekintetben bírja a nyomást. Így esett a választásunk Gróf Dávidra. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek az elvárásoknak megfelelő jelöltek közül a legjobbat találtuk meg a személyében. Bevallom, eleinte kicsit kételkedtem abban, hogy igent mond a megkeresésünkre, hiszen tavasszal még az Európa-Ligában nyolc és feles osztályzatra védett a Braga és a Ludogorets ellen. Ám rendkívül pozitív benyomást keltett az első találkozásunkkor, mert egyáltalán nem zárkózott el a lehetőségtől, sőt elmondta, nagy klubnak tartja a DVTK-t, fanatikus szurkolótáborral és élvonalbeli körülményekkel. Meg szeretné mutatni, hogy még mindig komoly szinten tud védeni. Számunkra pedig az is fontos, hogy leigazolásával egy komoly rutinnal rendelkező kapus tud példát mutatni a fiatal kapusainknak, beleértve az első csapatot és az akadémiát is.tette hozzá Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója.

fotó: MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.