Házon belül oldaná meg az edzőkérdést a BVSC

A tegnap este folyamán beszámoltunk arról, hogy a Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő BVSC-Zugló együttesének vezetőedzője, Szekeres Tamás benyújtotta a lemondását a zuglói együttes vezetőségénél, amelynek az oka vélhetően a csapat elmúlt időszakban mutatott gyengébb szereplése. Ezt a hírt egyébként több hírportál is megerősítette a mai nap folyamán!

fotó: Nemzeti Sport

Az 51 éves szakember november végén vette át a vasutasok irányítását, és rögtön az első mérkőzésén sikerült pontot szerezni Honvéd ellen, majd tavasszal sikerült stabilizálni a helyüket a tabellán, amely köszönhető volt annak is, hogy a 2024-es év első négy hazai mérkőzését megnyerték.

fotó: Nemzeti Sport

Ezek után a BVSC a legutóbbi négy fordulóban egyaránt vereséget szenvedett a bajnokságban, és ez vezethetett Szekeres Tamás lemondásához, ami miatt most házon belül próbálják megoldani a problémát.

Információink szerint a zuglóiak vezetőedzője a hátralévő fordulókban az eddigi pályaedző, Kincses Ádám, vagy BVSC szakmai igazgatója, Kisteleki István lehet, míg Szekeres Tamás más pozíciót tölthet be a jövőben, ám ezt egyelőre nem lehet biztosra tudni. A legnagyobb esélyesnek Kincses Ádám számít, mivel Kisteleki korábban kijelentette, hogy nem kíván leülni a zuglóiak kispadjára, hanem csak szakmai tanácsokkal szeretné segíteni a meglévő vezetőedző munkásságát.

fotó: BVSC-Zugló

A BVSC a tavalyi szezonban Urbán Flórián vezetésével nyerte meg veretlenül az NB3 Észak-Keleti csoportját, majd a Szentlőrinc elleni osztályozót is megnyerve a csapat feljutott a másodosztályba, ahol a tisztes bennmaradás kiharcolásával vágtak neki az idei NB2-es bajnokságnak.

A szezon elején még Urbán ülhetett a kispadon, ám a szezon eleji eredménytelenség miatt szeptemberben távoznia kellett az 55 éves szakembernek, akit ideiglenes jelleggel Kincses Ádám váltott, majd novembertől Szekeres Tamás irányította a csapatot.

A BVSC-Zugló jelenleg a 15. helyen áll a tabellán 30 megszerzett ponttal, amely a szezon végén kiesést eredményezne a számukra. A fővárosi együttes a következő fordulóban a Csákvárt fogadja a Szőnyi úton.

fotó: BVSC-Zugló