Gyürki Gergely, a Tatabánya vezetőedzője az NB2-ben is egy intenzív, gyors és agresszív bányászcsapatot szeretne a pályán látni

  • Egy évvel ezelőtt az utolsó fordulóban, a 96. percben kapott góllal buktátok el a bajnoki címet, de ez nem szegte kedveteket, mentetek tovább rendületlenül és idén ti lettetek az elsők, valamint az osztályozót is sikerrel vettétek. Utólag miként látod, kellett még ez az egy év a csapatnak, hogy elég erős legyen a másodosztályra?
  • Az első év az teljesen szürreális volt. Jó alapokkal, de egy nagyon szűk játékoskerettel és komolyabb cél és anyagi háttér nélkül vágtunk neki a szezonnak. A játékosokat a jó közösségi szellem és a szívük hajtotta előre. Télen a csapat mellé állt az Opus Tigáz névadó szponzorként, itt elindult valami. Azonban a tavaszi szezon inkább a stabilizálódásról szólt, még nem volt megfelelő sem a játékosállomány, sem a klub struktúra, magyarul nem voltunk készen az osztályváltásra. A második év már sokkal reálisabb képet festett, stratégiailag szépen fel volt építve. Többedmagunkkal az egész szezon során a bajnoki címért küzdöttünk, amelyet a végén mi akartunk a legjobban. Az osztályozó fenomenálisra sikeredett, ezáltal tartunk most itt.

  • A Tatabánya a megyei legalsó osztályból az évek során szép lassan visszaküzdötte magát Magyarország futballtérképére, és most már ott van hazánk legjobb 28 csapata között. Mit jelent számotokra, hogy az NB2-ben szerepelhettek?
  • Kettő évvel ezelőtt ilyenkor, senki sem gondolta volna, hogy most nyáron a Szeged, a Vasas és a Honvéd ellen készülünk a bajnokság első fordulóira. Szépen megérkeztünk a profi futballba, amely mindannyiunk számára nagy kihívást és fejlődést tartogat. Újra a Bányász tradícióihoz méltó ellenfelekkel küzdhetünk minden második hétvégén a Grosics Stadion gyepén, remélhetőleg szépszámú publikum előtt.
  • Eddig négy érkezőről és három távozóról lehetett hallani a Tatabánya kapcsán. Várhatóak további változások?
  • A klubvezetéssel közös célunk, hogy azon tatabányai kötődésű játékosok, akik az évek során lojálisak voltak a klubhoz és teljesítményükkel oroszlánrészt vállaltak a klub újbóli felemelkedésében, az újonnan kialakult keretben is szerepelhessenek. Vannak közöttük olyan játékosok is, akik a megye 3-ból indulva a csapattal tartottak ebben a folyamatban. Hiszem azt, hogy közülük jópáran meg fogják állni a helyüket a másodosztályban. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy hatalmas a különbség a két liga között, hiszen a legjobb 92-ből érkezve egy 28-as elitbe kerültünk most bele. Ezáltal jelentős változások várhatóak a keretben is. Dragóner Attilával közös feladatunk egy új csapatot építeni, amelybe minimálisan 9 maximálisan 11 új érkező játékossal számolunk.

  •  Milyen célokkal vágtok neki a másodosztályú bajnokságnak?
  • Egyértelmű célunk nem lehet más, mint a stabil bent maradás. Ugyanakkor szeretnénk megtartani játékstílusunkat és ragaszkodunk a mentalitásunkhoz.  Továbbra is egy intenzív, gyors és agresszív bányászcsapatot szeretnék a pályán látni, aki senkitől sem retten meg. Szeretnénk megnyerni a hazai mérkőzéseink több mint 50 százalékát, míg idegenben egy olyan csapatot kialakítani, amely kellemetlen ellenfélként funkcionálva bárki dolgát meg tudja nehezíteni.
  • Harmincévesen egy NB2-es csapat vezetőedzője vagy. Úgy gondolom, hogy ez egyedülálló. Magyar edzőként csaknem a csúcson vagy. Melyek lehetnek a további céljaid?
  • Hatalmas megtiszteltetés egy ilyen nagymúltú klubnál vezetőedzőnek lenni.  Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a klubommal karöltve tudok fejlődni és céljaim tökéletesen egybevágnak a klub célkitűzéseivel. Úgy gondolom, hogy jelenleg ennél jobb helyen nem is lehetnék. Egy pozitív és optimista embernek tartom magam. A tapasztalat és rutinszerzés elején járok még, ezért a csúcs ennél akár még sokkal messzebb is lehet. Ugyanakkor fontos a realizmus. A profi futball rendkívül eredményorientált, napról napra maximumot kell adni, ráadásul a másodosztályban mindenki az életéért küzd. Éppen ezért, a folyamatos fejlődés mellett már az állásom megtartása is prioritást élvez, amely záloga a csapat kiegyensúlyozott szereplésében fog rejleni.

Fotók: OPUS TIGÁZ Tatabánya