Fontos sikert aratott a bennmaradás szempontjából a Budafok – Budafoki MTE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-0 (0-0)

Két alsóházi csapat találkozott egymással vasárnap délután a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2 27. fordulójában, ahol a kieső helyen álló Budafok látta vendégül a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát.

fotó: Budafoki MTE

A piros mezes fővárosiak előtt adódott a meccs első helyzete, a 2. percben Hajdú Roland tekert 15 méterről a bal kapufa mellé másfél méterrel. Bő negyedórával később Németh Márió jobb oldali beadása után Jagodics Márk fejelt 11 méterről, ám Rjaskó Mihályban elakadt a labda, aki aztán ki is vágta azt. A 19. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania a vendégeknek, ekkor Tóth Bence jelezte, hogy baj van vele, a helyére Szilágyi Zoltán állt be.

A 25. percben újabb nagy budafoki lehetőség következett, ekkor Kun Bertalan adott be jobbról, majd az előrehúzódó Posztobányi Patrik 10 méterről a jobb alsó sarok mellé csúsztatott. Ezután Németh lövése vágódott Rabatinról szögletre.

A 37. minutumban Varga Balázs tört befelé jobbról, majd 13 méterről a léc fölé lőtt. Ezután több lehetőséget nem láthatott a publikum, így 0-0-s eredménnyel ért véget az első félidő.

fotó: Budafoki MTE

A fordulás után 11-eshez juthattak volna a piros-feketék, miután úgy tűnt, hogy Varga Balázst visszahúzta Kalmár Olivér a büntetőterületen belül, azonban Bana Gergely játékvezető sípja néma maradt. Aztán közel húsz percig nem történt semmi a pályán, nagyon leült a mérkőzés.

A 68. percben Halmai Ádám adott be jobbról, Borvető Áron pedig hét méterről bal felső fölé fejelt. Négy percre rá megszerezte a vezetést a Budafok, mondhatni a semmiből: Németh bal oldali szögletet középre tekert, ahol az előrehúzódó Jagodics elszakadt az emberétől, majd 7-8 méterről a léc alá fejelte a labdát. (1-0)

A hajrában elkeseredetten ment előre az egyenlítés érdekében a Szeged, a 88. percben Kurdics Levente bal oldali beadása után Borvető 13 méterről gyengén fejelt, így Ecseri Máté könnyedén felszedte a labdát. Két minutummal később eldöntötte a három pont kérdését a BMTE: Posztobányi szerzett labdát, majd remek ütemben indította Gyurkó Mátét, akinek a lövését még védte Veszelinov Dániel, ám a kipattanót Fekete Máté 14 méterről a bal alsóba lőtte. (2-0)

A végén még Kurdics bal oldali beadása után Borvető hét méterről fejelt Ecseri ölébe, de több találat már nem esett az összecsapáson, így a Budafok 2-0-s győzelmet aratott a Szegeddel szemben.

fotó: Budafoki MTE


Merkantil Bank Liga NB2, 27. forduló

Budafoki MTE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-0 (0-0)

Budapest, BMTE Sporttelep, 400 néző

Vezette: Bana Gergely (Sinkovicz Dániel, Tóth Csaba)

Budafok: Ecseri – Selyem, Kálnoki-Kis D., Jagodics M., Debreceni Z. (Lapu, 78.) – Németh M. (Kazmouz, 89.), Posztobányi – Varga B. (Kovács D., 90+3.), Kun B. (Horgosi, 78.), Hajdú R. (Fekete M., 78.) – Gyurkó
Vezetőedző: Nikházi Márk

Szeged: Veszelinov – Sándor M., Rjaskó, Tóth B. (Szilágyi Z., 19.), Kalmár O. (Kurdics, 75.) – Halmai, Rabatin, Zvekanov (Márkvárt, 64.), Miskolczi (Bodnár B., 75.) – Novák Cs. (Borvető, 64.), Tóth-Gábor
Megbízott vezetőedző: Kapic Bekim

Gólszerzők: Jagodics (72. perc), Fekete M. (90. perc)


A Budafok ennek a sikernek köszönhetően egy komoly lépést tett a bennmaradás felé, hiszen így feljebb léptek a tabellán a 14. helyre, míg a Szeged helyzete továbbra sem könnyű, ugyanis a 12. helyen állnak.

Be the first to comment

Leave a Reply