Fiatal támadót igazolt Monorról a Kecskemét

Az NB II-re készülő Kecskeméti TE Czékus Ádám és Merényi Ádám után bejelentette harmadik nyári szerzeményét is a 19 éves Farkas Balázs személyében.

A fiatal támadó az NB III. Dél-Keleti csoportjának dobogósától, a Monortól érkezett a lila-fehérekhez.

Farkas pályafutásra Angyalföldről indult, a harmadosztályban pedig a III. Kerület gárdájában debütálhatott, majd a 2023-24-es idényben a Pénzügyőr játékosa volt, a 2024-25-ös szezonban Monoron 12 gólig jutott.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, álmomban sem gondoltam volna, hogy két NB III-as idény után egy ilyen kaliberű klubtól kapok bizalmat. Jó idényen vagyok túl a Monorral, ami mögött egy kitűnő közösség állt, ez párosult az egyéni képességekkel is. Tavaszra én is teljesen beilleszkedtem, elfogadtak, kiszolgák, ezáltal az önbizalmam is megjött a gólok mellett. Tipikus erőcsatár vagyok, a befejezés a fő erősségem, illetve a labdák megtartása, ami a 190 centiméteres magasságomból is jön. Szeretném a KTE-t is gólokkal segíteni, hogy a klub elérje a célját az idény végén” – nyilatkozta Farkas Balázs a KTE honlapjának.

kép: Kecskeméti TE