A labdarúgó Fizz Liga NB1-es Ferencvárosi TC kedden délután a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtették a szintén a magyar élvonalban szereplő Puskás Akadémia jobbszélsőjét, Jonathan Levit. A balszélsőként és irányítőként is bevethető, 29 esztendős svéd-olasz kettős állampolgárságú játékost átigazolási díj nélkül szerezték meg a fővárosi zöld-fehérek, mivel a szerződése júniusban lejár a felcsútiaknál. Jonathan Levi a 10-es mezszámban fog majd futballozni az FTC-ben.

fotó: Ferencvárosi Torna Club
,,Jól ismerjük Jonathant, hiszen két és fél éve játszik már Magyarországon, és testközelből tapasztalhattuk meg az ő képességeit. A Puskás Akadémia ellen mindig nagy mérkőzéseket játszottunk, és ez neki is köszönhető. Egy olyan játékos, aki különböző játékrendszerekben, több poszton is tud játszani. Intelligens, kreatív játékos, jó távoli lövésekkel, az utolsó harmadban olyan megoldásokkal, amik úgy gondoljuk, hogy sokat fog segíteni a mi támadó játékunkon.” – fogalmazott az új igazolással kapcsolatosan a Ferencvárosi TC sportigazgatója, Hajnal Tamás.
Jonathan Levi 1996. január 23-án született a svédországi Glumslövban. Levi a helyi csapat utánpótlásában kezdett el futballozni, majd megjárta az Eskilsminne és a Helsingsborg akadémiáját is. A támadóharmad mindkét szélén, illetve az irányító pozícióban is bevethető játékos az Östers és a Landskrona együttesében is megfordult, mielőtt 2017-ben a norvég első osztályú Rosenborghoz igazolt volna.
Norvégiában érte el eddigi legnagyobb sikereit, 2017-ben és 2018-ban bajnoki címet szerzett, míg a második évben Norvég Kupát és Norvég Szuperkupát is nyert a Rosenborggal. 2020 telén Levi visszatért Svédországba, akkor a Norrköping alakulatához.
2023 januárjában Magyarországra tette át a székhelyét, mivel a Puskás Akadémia szerződtette őt. A felcsútiaknál 83 találkozón lépett pályára, ezeken 13 gólja mellett 15 gólpasszt osztott ki. Az idei szezonban is elég jól ment neki a játék, hiszen 38 tétmérkőzésen 11 gól és 9 gólpassz volt a neve mellett a Puskás játékosként.

fotó: Nemzeti Sport
Levi már rendelkezik egy kisebb nemzetközi tapasztalattal, hiszen még a 2017/2018-as szezonban mutatkozott be az európai kupaporondon, a Rosenborg színeiben két UEFA Európa-Liga csoportmérkőzésen jutott szóhoz, míg a következő szezonban öt találkozón lépett pályára, ugyanebben a sorozatban. A tavalyi idényben a Puskás Akadémiával egészen az UEFA Konferencia-Liga rájátszásáig menetelt, ám az olasz Fiorentina megállította őket.
2019 januárjában svéd válogatottban is bemutatkozott, ahol 80 percet töltött a pályán egy Izland elleni felkészülési mérkőzésen.

fotó: Nemzeti Sport
Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a svéd labdarúgó családi okokra hivatkozva elhagyja a Puskás Akadémiát és vele együtt Magyarországot, amelynek következtében visszatér Svédországba, de végül elfogadta a Fradi ajánlatát.
Jonathan Levi már az ötödik nyári igazolása volt a Ferencváros csapatának, korábban ugyanis érkezett Cadu Lopes, Ötvös Bence, Nagy Barnabás és Daniel Arzani a zöld-fehérekhez.