Az ETO FC egy felemás őszi szezont produkált, és ugyan szerződtettek egy védőt, de komoly újítás egyelőre nem történt. A Kisalföld információi szerint a csapat Dunaszerdahelyre fog utazni edzőtáborozni, igaz ez ez nem lesz több néhány napnál. Ezen kívül pedig több felkészülési mérkőzést játszanak, így megmérkőznek majd a Gyirmóttal, a Komárommal, a Mikuláš-al és a Zsolna csapatával is. A mérkőzések pontos időpontjai megtekinthetőek ide kattintva.
Related Articles
NB3: Győzni megy Gyirmótra a felcsúti tartalékcsapat
Az NB3 Észak-Nyugati csoportjának 2. fordulójában Gyirmótra látogat a Puskás Akadémia II. Igazi rangadó lesz, már ami a tartalékcsapatokat illeti. Mindkét együttes egy gólos vereséggel kezdte a szezont, de a hétközi fordulóban itt a javítási [tovább]
Távozik Kispestről az ukrán középpályás, Oleksandr Petrusenko
Távozik a Honvédtól Oleksandr Petrusenko, az ukrán utánpótlás válogatott középpályás. A horvát élvonalbeli NK Istra csapatához megy, persze nem ingyen, mivel a játékos nem szabadon igazolható. Petrusenko 350 Ezer €-t ér jelenleg. A Honvéd sok [tovább]
Claudiu Bumba a nyáron Győrbe igazolhat
Az ETO FC egy borzalmas szezonon van túl. A márciusi edzőváltás egyáltalán nem segített, sőt még rontott is a helyzeten. Nyilvánvaló az edzők felelőssége is ebben a gyenge 11. helyezésben, azonban a játékosok sem tettek [tovább]