Csertőivel Angyalföldet is bevette a Kövesd, három pontra az NB III-tól a Vasas

A Vasas a Mezőkövesdet fogadta hétfőn este az NB II 8. fordulójának zárómérkőzésén.

Rosszul kezdték a meccset az angyalföldiek, Girsik hibájából Horváth Kevin került ziccerbe és passzolt Jova mellett a hálóba (0-1). Horváth így a második kövesdi meccsén is eredményes volt. Kontra után növelhette volna előnyét a Mezőkövesd, de Bartusz fölé lőtt. Kevés lehetősége akadt a Vasasnak, mindössze Tóth Milán fölé lőtt labdáját és Szánthó blokkolt lövését lehetett feljegyezni. A félidő végén újabb hazai hibát büntettek a sárga-kékek: Cseri bal oldali szabadrúgására rosszul jött Jova, Zachán pedig ezt kihasználva 6 méterről a kapuba bombázott (0-2).

kép: Vasas FC

A második félidőt jól kezdte a Vasas, a 48. percben Urblík 20 méterről bombagóllal szépített (1-2). A félidőben kapust cserélt a Vasas és Kiss Ágostonnak védenie is kellett az 53. percben Horváth helyzeténél. A hajrában két lehetősége is akadt a Vasasnak az egyenlítésre, de Tóth lövését védte Juhász, majd Pintér mellé tekert. Pintér Attila így második bajnokiját is elvesztette a kupakiesés után a Vasas kispadján, Csertői Aurél azonban mindhárom meccsén nyert a Kövesddel, legutóbb a Kisvárdát verték 4-1-re. A Vasas a 11. helyen áll és három pontra van a kiesőhelyektől 8 forduló után.

kép: Vasas FC

Vasas FC 1–2 Mezőkövesd Zsóry FC (0–2) gólsz.: Urblík 48', ill.: Horváth K. 8', Zachán 44')

Budapest, Illovszky Rudolf Stadion,  Vezeti: Káprály Mihály (Belicza Bence Péter, Aradi József)

Nézőszám: 1277

Vasas: Jova L. (Kiss Á., a szünetben) – Lehoczky R., Otigba, Ódor (Baráth, 30.) – Girsik A. (Mamusits, a szünetben), Urblík J., Hidi M. S. – Radó (Pintér F., 81.), Tóth M., Szánthó (Rácz B., 74.). Vezetőedző: Pintér Attila

Mezőkövesd: Juhász I. – Horváth K. (Harsányi I., 84.), Zachán, Bora, Kállai K. – Zvekanov, Cseri, Vajda S. (Jova B., 84.), Varjas – Szalai J., Bartusz (Cibla, 74.). Vezetőedző: Csertői Aurél