Budafokon szenvedett vereséget az ETO – Budafoki MTE – ETO FC Győr 2-1 (0-0)

Budafok – ETO mérkőzést rendeztek vasárnap a Merkantil Bank Liga NB2 28. fordulójában. A két csapatnak eltérőek a céljai, a fővárosiak a bennmaradásért, míg a győriek továbbra is a feljutásért harcolnak.

fotó: ETO FC Győr

Még egy perc sem telt el a találkozóból, amikor is Csontos Dominik beadása után Mamady Diarra nem tudott kapura fordulni, ám így is lekészítette a labdát Claudiu Bumbának, aki a kapu fölé lőtt 11-12 méterről. Ezután egy bal oldali szabadrúgást követően Kovács Dávid fejelhetett közelről, viszont Ruisz Barnabás óriási bravúrral hárított. Négy perccel később Skvarka passza után Diarra cselezte középre magát, megpattanó lövését Gundel-Takács Bence védte.

A 18. percben Zsóri Dániel játszott tisztára magát a 16-oson belül, majd a bal felsőbe tartó kísérletét Ruisz tolta nagyszerű mozdulattal szögletre. A túloldalon Csontos szabadrúgására Vianna érkezett a hosszún, aki kevéssel fejelt a kapu fölé.

Félóra játékot követően Skvarka érkezett a hosszún Bumba beadására, ám a szlovák játékos közelről, centikkel pörgetett a kapu mellé egy szép mozdulattal.

A félidő végén még Fabio Vianna tüzelt fölé nem sokkal, így 0-0-ás döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok.

fotó: ETO FC Győr

A második félidő első tíz perce nem hozott komoly lehetőséget, majd az 57. percben Vianna használta ki a hazai védelem mélázását, megtolta a kifutó Gundel-Takács mellett a labdát, aki buktatta a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető 11-est ítélt. A labda mögé Bumba állt, aki magabiztosan a jobb alsóba passzolt. (0-1) 

fotó: ETO FC Győr

Nem sokkal később egyenlített a Budafok: a 65. percben egy szabadrúgás megpattant a győri sorfalon, majd a csereként beállt Szerető Krisztofer szép mozdulattal centerezett középre, és a fővárosiak csapatkapitánya, Kovács Dávid közelről a kapuba bólintott. (1-1)

A 78. percben Diarra ballábas lövése ment a kapu fölé, majd három perccel később hátrányba került az ETO. Egy jobb oldali bedobásnál nem jól szabadítottak fel a vendégek, és az előrehúzódó Oláh Bálint kapásból lőtt nagy gólt Ruisz kapujába. A 28 éves védő a Nyíregyháza után az ETO-nak is lőtt egy bombagólt. (2-1)

A végéig már nem történt semmi, így a Budafok hátrányból fordítva újabb nagy skalpot gyűjtött be.


Merkantil Bank Liga NB2, 28. forduló

Budafoki MTE – ETO FC Győr 2-1 (0-0)

Budapest, Promontor utcai Stadion, 700 néző

Vezette: Antal Péter (Ifj. Varga Gábor, Márkus Péter)

Budafok:  Gundel-Takács – Fekete M., Oláh B., Kalmár O., Horváth O. – Csonka A., Soltész D. – Zsóri D. (Nagy G., 87.), Németh M. (Szerető, 64.), Kovács D. (Merényi, 87.) – Vasvári Z. (Elek, 90+2.)

Vezetőedző: Dajka László

ETO: Ruisz – Kiss M., Szépe, Boldor, Vianna – Tóth R. (Vingler, szünetben) – Diarra, Bumba, Csontos D. (Boschilia, 66.), Skvarka – Kröhn (Huszár, 66.)

Vezetőedző: Kuznyecov Szergej

Gólszerzők: Kovács D. (65. perc) Oláh B. (80. perc) illetve Bumba (58. perc – 11-esből)


A fővárosi piros-fekete csapat ennek köszönhetően elmozdult a kiesőzónából, és fellépett a 13. helyre, míg az ETO maradt a 2. helyen ugyan, de ha a Vasas győz a Kozármisleny ellen, akkor már nem a saját kezükben lesz a sorsuk.