Borbély Balázs óva intette az ETO-hoz közel állókat az utolsó forduló előtt

Mint arról korábban is beszámoltunk, hogy az ETO FC Győr együttese hazai pályán 3-2-re legyőzte a Vasast a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB2 33. fordulójának csúcsrangadóján, így a győri együttes kettő ponttal megelőzte a fővárosiakat, ami miatt Borbély Balázs legénysége várhatja előnyösebb helyzetből a másodosztályú zárófordulóját.

fotó: MLSZ

A lefújást követően az ETO vezetőedzője, Borbély Balázs válaszolt az újságíróknak.

Mindkét csapat részéről minőségi foci volt. Három kettes vezetéssel jöttünk le a szünetben megérdemelten. A második félidő már inkább a Vasasról szólt, nem nagyon tudtunk játékba lendülni, nem tudtuk megtartani a labdát az ellenfél térfelén, helyzetbe sem nagyon tudtunk kerülni, most a cserék sem hozták azt az energiát, amit az előző meccseken. Nagyon beszorított minket a Vasas, főleg a végén, a hosszabbításban. Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk.

A 44 éves szakember ezután elmondta, hogy nem szabad elszállniuk maguktól, mivel még van hátra egy forduló a bajnokságból és még semmi sem dőlt el.

,,Ilyen komoly ellenféllel, mint a Vasas, eddig még nem találkoztunk. Viszont nem szeretném, hogy játékosaim megünnepeljék ezt a győzelmet, majd csak akkor, ha az Ajka elleni mérkőzés után véget ért a bajnokság.

fotó: Nemzeti Sport

Borbély Balázs legénysége a másodosztály utolsó fordulójában a 8. helyen álló Ajka vendége lesz, míg a Vasas a Soroksárt fogadja majd. Amennyiben az ETO pontot szerez Ajkán, akkor matematikailag is biztossá teszi a feljutását az NB1-be, mivel ebben az esetben a több győzelem számít, amellyel a győriek állnak jobban.