A Merkantil Bank Liga NB2-ben szereplő Vasas FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megszerezték az NB1-es Debreceni VSC fiatal játékosát, Batai Tamást. A 19 éves támadó egy évre kölcsönbe érkezett az angyalföldi együtteshez.
fotó: Vasas FC
Batai Tamás egy rövid, hajdúböszörményi kitérőt leszámítva csak Debrecenben futballozott, ahol az előző szezonban profi szerződést kapott és az élvonalban is bemutatkozott, 6 NB1-es találkozón kapott lehetőséget. A Loki NB3-as csapatában nyolc gólt szerzett az Észak-Keleti csoportban, a tavalyi évben pedig az U18-as válogatottban is debütált.
,,Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagymúltú együttes, mint a Vasas bizalmat szavaz nekem. Vártam már a pillanatot, hogy aláírjak, azt pedig még inkább várom, hogy be is mutatkozhassak az Illovszky Rudolf Stadionban. A fizikális erőmet mindenképpen kamatoztatni szeretném a mérkőzéseken, emellett határozottnak érzem magam a kapu előtt, de a kombinatív játékból is szívesen kiveszem a részem. Remélem, hogy minél több góllal és gólpasszal tudom majd segíteni a csapatot a céljai elérésében, ami nem is lehet más, mint az élvonalba való feljutás.” – nyilatkozta Batai Tamás.
A fővárosi klub közleményéből azt is megtudhattuk, hogy három játékos távozik az egyesülettől, név szerint Szivacski Donát, Iring-Farkas Sebestyén és Szilágyi Szabolcs.
Szivacski Donát még 2015 nyarán szerződött Angyalföldre. A hátvéd a mögöttünk hagyott, 2023/24-es idényben tavasszal Mezőkövesden szerepelt kölcsönben. Összesen 208 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 3 gólt rúgott és 13 gólpasszt jegyzett. A játékossal szerződést bontott a klub.
Iring-Farkas Sebestyén szerződése a szezon végén lejárt, amelyet nem kívánt meghosszabbítani a Vasas vezetősége. A 30 esztendős támadó 2022 januárjában igazolt Budafokról a Vasasba. Az elmúlt két és fél év alatt összesen 37 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 gólt szerzett és 5 gólpasszt jegyzett – tavasszal pedig a szintén NB2-es BVSC-Zuglóban szerepelt.
Szilágyi Szabolcs kölcsönben a román másodosztályú Csíkszeredánál játszik majd, a megállapodás egy szezonra szól. A 20 éves középpályás a legutóbbi szezont a Mezőkövesd csapatánál töltötte, szintén kölcsönben.