Az FC Ajka közleménye – távozik Kis Károly

Fotó: https://fcajka.hu/

„A mai napon közös megegyezéssel klubunk szerződést bontott Kis Károly vezetőedzővel, így szinte napra pontosan három és fél év után szakvezetőnk és együttesünk útjai elválnak egymástól.

Kis Károly 2019. május 1-én tért vissza Ajkára, ahol irányításával csapatunk az NB II-ben  idén már a 4. szezonját kezdhette meg.  Első évében újoncként, a COVID járvány miatt félbeszakadt bajnokságban az előkelő 9. helyre vezette csapatunkat, amit a következő évben sikerült felülmúlnia és a klub fennállásának legsikeresebb bajnoki helyezését elérve zárta a szezont (NB II. 5. / ország 17. csapata). A tavalyi évben a remek tavaszi teljesítménynek köszönhetően a 9. helyre vezette együttesünket.

Az idei évben a Csákvár elleni győzelmet követően hullámvölgybe került együttesünk és a következő kilenc fordulóban – a Siófok elleni győzelmet leszámítva – nem sikerült begyűjtenünk a 3 bajnoki pontot. Mivel csapatunk közel került a kiesőzónához, a vezetőség úgy érezte együttesünknek új impulzusra van szüksége, ezért a váltás mellett döntött.

A következő mérkőzéseken átmenetileg Jeney Gyula veszi át a csapat irányítását, a stábon belül más változás nem lesz, így Jeney Gyula munkáját Pintér Csaba asszisztens edző, Dávid Sándor kapusedző és Bartos Zoltán videóelemző segíti a továbbiakban.

Kis Károlynak köszönjük az elmúlt három és fél évet és sok sikert kívánunk további pályafutásához.

Geri Gyula

Ügyvezető”