Felkészülési mérkőzés
Budafoki MTE – NK Aluminij 3-3 (2-1)
Budafok: Gundel-Takács B. – Horgosi D., Jagodics M., Fótyik D., Horváth O. – Nándori B., Csonka A. – Németh M., Beke P., Kovács D. (C) – Varga D.
A második 60 percre: Horváth András, Vaszicsku Gergő, Romic Danijel Bíró Márk, Adorján Krisztián, Takács Ronald és Szűcs Zsolt érkezett a pályára.
Gólszerzők: Beke P. (16., 47.), Kovács D. (88.) ill. Ciganovic (60.), Brest (115., 120.)
Csizmadia Csaba: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk, amely az előzetesen megbeszéltek szerint kétszer 60 percig tartott. A 90 perc során viszont szereztünk három gyönyörű akciógólt, remek támadásokat követően, amellyel maximálisan elégedett voltam. A hajrában bele kellett nyúlnom a meccsbe, a fiatalok is lehetőséget kaptak, ráadásul emberhátrányba kerültünk, viszont amiatt mérges vagyok, hogy az utolsó pillanatokban gólt kaptunk. De inkább most, még a felkészülés során történjen ilyesmi, a szezon közben biztos vagyok benne, hogy a végjátékban is élesek leszünk majd!”
Forrás/fotó: http://budafokimte.hu/