Végh Gábor: ,,Kritizálni mindig könnyebb, kész játékosokra van szükségünk”

Szélsőségekben mérhető az NB1-ben szereplő Zalaegerszegi TE együttesének 2023-as éve. A csapat idén májusban megnyerte a MOL Magyar Kupát, majd az új szezonban kipróbálhatta magát Európában is, de jelen állás szerint a kiesést jelentő 11. helyen tanyázik Márton Gábor legénysége.

fotó: Zalaegerszegi TE

A tegnapi nap folyamán Végh Gáborral, a Zalaegerszegi TE első emberével készített a klub egy évértékelő interjút.

,,Az elmúlt év összességében fantasztikus volt, mivel a ZTE FC-nek több, mint százéves fennállása során most először sikerült elhódítania a Magyar Kupát. A klub három legnagyobb eredménye a 2001-2002-es Bajnoki cím, az NB2-es bajnoki cím és a Magyar Kupa győzelem. Ebből a háromból kettőt az én tulajdonosi időszakom alatt értünk el és erre nagyon büszke vagyok.kezdte Végh Gábor.  Ez természetesen leírhatatlan érzés, úgy hiszem kevés ember életében adódik ilyen alkalom. Rendkívüli élmény volt és hatalmas sikerként éltem meg, mindig is büszke leszek rá, hogy ezt sikerült véghez vinni.”

fotó: Zalaegerszegi TE

A Zalaegerszeg klub mottója: A jövő klubja!

Néhány évvel ezelőtt egy projekten kezdtek el dolgozni a zalai együttesnél, hogy fiatal, tehetséges játékosok alkossák a csapat magját, akiket később nagyobb pénzért tudnak értékesíteni. Jó példa lehet erre Mocsi Attila, akit 2020 nyarán szerződtettek a Haladástól szinte aprópénzért, majd idén nyáron közel 800 ezer euró ellenében értékesítették a török élvonalban szereplő Rizespornak.

fotó: Zalaegerszegi TE

,,Ez egy befektetés, a fiatal játékosokkal alapozzuk meg a későbbi időszakot. Úgy gondolom hosszú távon csak akkor van jövője a Zetének és a hozzánk hasonló egyesületeknek, ha előre tekintünk, befektetünk a jövőbe, és a döntéseinket ennek megfelelően hozzuk meg. Szinte természetes, hogy ez nem könnyű út, hiszen a fiataloknak idő és bizalom kell. De én hiszem, hogy meg fogják hálálni a bizalmat és sok örömünk lesz bennük.”

A gyenge őszi szerepléssel kapcsolatban elmondta az elnök, hogy a négy-öt komoly távozó nagyban befolyásolta a csapat teljesítményét, és őket nehezen tudták pótolni.

,,Rossz érzés, hogy így alakult, hiszen a nyáron elindultunk egy úton. A felkészülés jól sikerült, majd rajtunk kívül álló okok miatt az akkori stabil csapatból négy-öt ember sajnos távozott. Ez rányomta a bélyegét a teljes őszi szezonra és nehéz időszakon vagyunk túl. Ettől függetlenül előre tekintünk és csak úgy, mint az elmúlt évek során, ezt is meg fogjuk oldani.”

fotó: Zalaegerszegi TE

Az elmúlt időszakban rengeteg támadás érte a ZTE vezetőségét, és magát Végh Gábor elnököt is. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a tényekkel ellentétesek a támadások.

,,Jó lenne, ha ezek a vélemények a tényekkel szimbiózisban lennének, akkor jobban el tudnám őket fogadni. Azt gondoltam, hogy tíz év alatt bizonyítottam annyit, hogy amit ígértem, mindig betartottam:

  • Gazdaságilag stabil a klub
  • Feljutottunk és bennmaradtunk az NB1-ben
  • Minden évben fejlesztettük az infrastruktúránkat
  • Nulláról ezer felett vannak a bérletes szurkolóink száma
  • Nőtt az átlagnézőszám

Persze mindig van mit javítani és ezt tesszük is folyamatosan. Érdekességként mondom, hogy a leghangosabbak közül többeket a múltban személyesen kértem, hogy jöjjenek és segítsenek, de egyikük sem vállalta, mondván, kritizálni, véleményt mondani könnyebb.

fotó: Zalaegerszegi TE

Végezetül a téli átigazolásokról ejtett néhány szót. Ami szinte biztosnak tűnik, hogy a védelembe szeretnének erősítést Zalaegerszegen, mivel az idei szezonban ők kapták a legtöbb gólt.

,,Különböző célokkal vágunk neki az átigazolási időszaknak, attól függően, hogy a keret összetétele, valamint a piacon elérhető, megszerezhető játékosokból kiket tudunk Egerszegre csábítani. Jelenleg azonnal bevethető, kész játékosokra van szükség. Tudjuk, hol vannak hiányosságok a keretben és ezeket a posztokat szeretnénk megerősíteni. Nagy figyelmet fektetünk a védelem megerősítésére. Túl sok gólt kaptunk a szezon első felében és ezen mindenképp változtatnunk kell tavasszal. Stabilizálni kell a helyzetünket és bent kell maradnunk a legfelső osztályban. Ez ebben a tizenkét csapat alkotta rendszerben nagyon nehéz, de fejlődőképesek vagyunk és bízok benne, hogy sikerrel vesszük majd az akadályokat és a jövőben is NB1-es csapatunk lesz.” 

A játékosok jelenleg téli pihenőjüket töltik, de hamarosan vissza kell térniük Zalaegerszegre, hiszen december végén, január elején kezdődik a felkészülés.