Az Újpest látta vendégül a tavasszal még veretlen ETO-t a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 30. fordulójának múlthét szombati nyitó mérkőzésén a Szusza Ferenc Stadionban. A fővárosi lila-fehérek az elmúlt két fordulóban négy pontot tudtak szerezni, amellyel némileg stabilizálták magukat a középmezőnyben, míg a győriek zsinórban három bajnokit nyertek meg és egyre közelebb kerülnek a dobogóhoz.

fotó: MTI
Nem kezdődött túl jól a mérkőzés az újpestieknek, ugyanis a 6. percben egy felívelt labdát követően Piscitelli ütközött Duartéval az ötös vonalának környékén, amelynek következtében mindkét játékost ápolni kellett és végül az olasz hálóőr nem is tudta folytatni a játékot, a helyére Banai Dávid érkezett a kapuba.
Ezt követően mindkét csapat próbált támadásokat vezetni, a vendég győriek többször is eljutottak az újpesti kapu közelébe, de a legtöbbször blokkolták a lövéseket a hátvédek, valamint Benbouali egy alkalommal a kapu mellé lőtt.
Az első félidő utolsó felében két nagy hazai lehetőség maradt ki, előbb a 36. percben Horváth Krisztofer emelt lágyan a 16-oson belülre, Brodic közeli fejesét pedig Petras tolta ki a léc alól szögletre, majd három perccel később Beridze lépett ki a védők mögül egy hosszú indítást követően, majd 12-13 méterről lőtt, de Petras lábbal hárított.
A hátralévő percekben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, így 0-0-val ért véget az Újpest – ETO mérkőzése első félideje.

fotó: Nemzeti Sport
A fordulást követően az első próbálkozás Stefulj nevéhez fűződött, a győri balhátvéd azonban csúnyán célt tévesztett.
Az 52. percben előnybe került az ETO csapata: Stefulj passzolt Ourohoz, aki egy remek testcsel után 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt. (0-1)
Négy perccel később a saját 16-osának előterében veszített labdát az Újpest, majd Benbouali egy fordulás után lőtt 16 méterről, de Banai nagyot védett.
A 64. percben egy gyors győri kontra végén 11-est ítélt Antal Péter játékvezető, miután a csereként beállt Njie esett el Gergényi Bence mellett a 16-oson belül. A VAR jóváhagyta a bíró döntését, a büntetőt pedig Benbouali végezte el, Banai azonban érezte az irányt, és hárította a jobb alsóba tartó labdát, majd a kipattanót Bumba lőtte csúnyán a kapu fölé.
A 71. percben megduplázta az előnyét az ETO: Bumba indult meg a félpályától a hazaiak kapuja felé, majd a 16-oson belülre érve néhány finom, szép csel után a bal felsőbe lőtt. A 31 esztendős román támadónak ez volt a 9. gólja a bajnokságban. (0-2)
Pár perc múlva az újpestiek is büntetőt kaptak, miután Karamoko esett el Krpic lábában a 16-oson belül. A VAR is helyben hagyta az ítéletet, a 11-est pedig Ljujic magabiztosan a léc alá vágta. (1-2)
A hajrára fordulva mindkét csapat előtt adódott egy-egy nagy lehetőség, előbb Brodic fejelt kapu fölé, majd Szépe János ziccerét védte nagyszerűen Banai.
A 84. percben újra kétgólos volt a győriek vezetése: egy balról átívelt labdát Diarra élesen a kapu elé lőtt be, amelyet Szépe közvetlen közelről továbbított a kapuba. (1-3)
A 90. percben egy bal oldali beadás után Brodic fejesét fejelte ki Szépe a gólvonalról, majd a kipattanót Duarte bombázta a léc fölé kb. 10-11 méterről. Három perccel később ismét egy gólra zárkózott az Újpest: Karamoko ment el Heitor mellett, majd Ljujic elé tálalt, aki ziccerben a jobb alsóba kotorta a labdát. A 31 éves szerb támadónak ez volt a 8. gólja a bajnokságban. (2-3)
A folytatásban több helyzet nem született egyik kapu előtt sem, így az ETO 3-2-re nyert és elhozta a három pontot Újpestről.
OTP Bank Liga NB1, 30. forduló
Újpest FC – ETO FC Győr 2-3 (0-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4952 néző
Vezette: Antal Péter (Bornemissza Norbert, Rózsa Dávid)
Újpest: Piscitelli (Banai, 10.) – Bese, Nunes (Mucsányi M., 72.), Duarte, Gergényi – Rasak, Lacoux – Beridze (Karamoko, 72.), Ljujic, Horváth (Simon, 87.) – Brodic
Vezetőedző: Bartosz Grzelak
ETO: Petras – Bíró B. (Szépe, 72.), Krpic, Heitor, Stefulj – Ouro (Beqja, 87.), Gavric (Njie, 55.), Vitális – Bánáti (Décsy, 87.), Bennouali (Diarra, 72.), Bumba
Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerzők: Ljujic (77. perc, 90+3. perc – az elsőt 11-esből) illetve Ouro (52. perc), Bumba (71. perc), Szépe (84. perc)
Az ETO ennek a győzelemnek köszönhetően továbbra is őrzi a 4. helyét a tabellán, hat ponttal lemaradva a dobogó legalsó fokán álló Paks mögött, míg az Újpest továbbra is a 7. helyen áll. A következő fordulóban a győriek majd a Fehérvárt látják vendégül, míg a fővárosi lila-fehérek majd Zalaegerszegre látogatnak.
További érdekesség, hogy ez az összecsapás volt Bartosz Grzelak utolsó mérkőzése az Újpest vezetőedzőjeként, hiszen a klub vezetősége néhány órával a lefújást követően menesztette a 46 esztendős svéd-lengyel szakembert.