Komoly változtatásokra készül az MLSZ az NB1-ben és az NB2-ben

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2025. május 9-én 10:00-kor tartja meg az évente megrendezésre kerülő rendes közgyűlését. Ennek apropóján a szövetség április 28-án, hétfőn délelőtt tette közzé a tervezett napirendi pontokat és az ahhoz kapcsolódó legfontosabb részleteket, dokumentumokat.

fotó: MLSZ

Minden évben a legjobban várt napirendi pont a drukkereknél egyértelműen NB1-es és az NB2-es bajnokság lebonyolításával kapcsolatos jövőbeli tervek, és az ahhoz kapcsolódó fontosabb változások. ,,Az MLSZ 2025-2030 közötti stratégiájának elfogadása” című dokumentumból kiderül, hogy a szövetség ezúttal is megnevezett néhány fontos célt a következő évekre vonatkozóan.

Ennek apropóján összegyűjtöttük a legfontosabb napirendi pontokat, amelyeket majd megtárgyalnak az MLSZ-nél május 9-én.


,,Az MLSZ az NB1-es kluboknak nyújtott pénzügyi támogatás jelentős részét ahhoz köti, hogy átlagban egy mérkőzésen öt magyar labdarúgó legyen végig a pályán, és ebből egy fő U21-es játékos legyen. Az NB2-ben csak magyarok léphetnek pályára, két fő U20-as labdarúgónak végig a pályán kell lennie.”

,,Utánpótlásközpontok számának csökkentése, a tehetségek koncentrálása, a támogatás minőségi munkához való igazítása minden szinten. Az egységes mérések, protokollok szigorúbb ellenőrzése.”

,,Sportszakmai vezetői licencek bevezetése, tanulmányutak, nemzetközi tapasztalatok biztosítása.”

,,Az NB2-ben a támogatáshoz kötött előírás, hogy kizárólag CSAK magyar vezetőedzőt alkalmazhatnak a klubok.”

,,Mind gazdasági, mind sportszakmai szempontból megvizsgáljuk ugyanakkor a versenylebonyolítás lehetséges változtatásainak (pl. play-off, kiesők számának megváltoztatása) hatásait, és amennyiben a hatáselemzések indokolják, beavatkozunk.”


Az MLSZ kiemelte, hogy az elkövetkezendő öt évnek a fejlődésről és a minőségről kell majd szólnia.

A cél minél több nemzetközi szintű játékos nevelése, értékesítése. Az elvárás, hogy a magyar labdarúgás versenyképessége tovább nőjön, hazánk az 55 UEFA tagország rangsorának felső harmadába tartozzon, a felnőtt válogatott pedig újabb világversenyekre kvalifikálja magát. 

Az utánpótlás-válogatottaknál az U17 és U19 válogatottakkal szemben elvárás legalább egy-egy EB-döntőbe jutás. Ehhez a megfelelő kiválasztás után a technikai alapok elsajátítása, a mozgáskoordináció és a játékkészség fejlesztése, valamint a tehetségek megfelelő fizikai felkészítése szükséges.

A szövetség továbbá azt is megjegyzi, hogy a klubokban zajló munkát az akadémiákat felügyelő Sportintézettel közösen tervezi segíteni és ellenőrizni. Ugyanakkor a minőség érdekében koncentrálni kell a legjobb labdarúgókat, edzőket, ami adott esetben kevesebb kiemelt utánpótlásklubot jelent. A Szövetség a magyar és fiatal labdarúgók szerepeltetését kiemelten támogatja a következő öt évben, a támogatások jelentős része ehhez lesz igazítva. Mindezek mellett a felelős döntést hozó vezetők és a labdarúgásunk fejlődésében kulcsszerepet játszó edzők tudását, presztízsét is növelni szeretnék.