Két NB I nélküli hétvége után visszatérnek az élvonal küzdelmei.
Szeptember 20. (péntek) 20:00 MTK-Ferencváros
Az MTK remek rajt után legutóbbi két meccsét elvesztette a bajnokságban, a legutóbbit még augusztusban Fehérváron. Az elmúlt két hétben egy Budafok elleni edzőmeccsen és a hódmezővásárhelyi kupameccsen nyertek Horváth Dávidék. Az átigazolási időszak hajrája csak távozókból állt a Hungária Körúton: Zsóri Dániel, Khaly Thiam és Kocsis Gergő sem tagja már a kék-fehérek keretének.
A Ferencvárosnak ez lesz a főpróba az Anderlecht elleni Európa-liga mérkőzésre. Pascal Jansen gárdája a Nyíregyháza legyőzése után Balatonfüreden nyert edzőmeccset, majd a brazil szerzemény, Saldanha kiváló debütálásának köszönhetően Budafokon jutott tovább a kupában. Az elmúlt két hétben távozott Gojak, Loncar, Bassey és Sevikyan, de szóba került még Aaneba kölcsönadása is.
Az MTK a legutóbbi 3 bajnokiját egyaránt elvesztette a Ferencváros ellen, 1-6, 1-5 és 1-2 arányban. Utoljára még 2022 tavaszán nyertek, akkor a Groupama Arénában még Horváth Dávid irányításával 3-0-ra. A Ferencváros egyébként csak egyszer kapott ki az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, akkor is a Honvédtól 3-2-re 2019-ben, az MTK még Dunaújvárosban tudta legyőzni az FTC pályaválasztóként, új stadionjában erre nem volt példa.
Tipp: 1-2
Szeptember 21. (szombat) 14:30 Zalaegerszeg-Kecskemét
A Zalaegerszeg mindössze egy bajnokit nyert az idei szezonban, legutóbb Debrecenben szenvedtek vereséget. A Kecskemét legutóbbi két bajnokiján kapott ki. Azóta ők is edzőmeccseket és kupameccseket játszottak és Egerszegen kinyílt a gólcsap: a Tatabányának ötöt, a kupában a Hatvannak négyet rúgtak. A Kecskemét sem panaszkodhat, hiszen 1-0-ra legyőzték a Szentlőrincet edzőmeccsen, majd 4-0-ra nyertek Kozármislenyben a kupában.
A Zalaegerszeg Kristian Fucakkal és Krajcsovics Ábellel erősített, míg a Kecskemét leigazolta Rjaskó Mihályt, Berki Marcellt és Tófol Montielt az átigazolási időszak hajrájában, viszont érvágás is érte a lila-fehéreket, hiszen Helmich Pál Újpestre igazolt.
Hogy melyik csapatnak sikerült távolodnia a kiesőzónából, az szombat délután kiderül.
Tipp: 2-2
Szeptember 21. (szombat) 17:00 Újpest-Diósgyőr
A forduló egyik legjobb hangulatú mérkőzésére van kilátás. Tavaly az Újpest 9 pontot gyűjtött a DVTK ellen, ebből természetesen a 7-0-s volt a legemlékezetesebb.
Az Újpest a Fehérvár elleni 4-1-es sikertől kezdve csak a derbit vesztette el, többi meccsét megnyerte és a kupában is továbbjutott. A DVTK hétfőn Kazincbarcikán csak 120 perc után harcolta ki a továbbjutást, így az Újpest jóval pihentebben várhatja a mérkőzést. Ettől függetlenül a bajnoki szünet előtt jó formában voltak a miskolciak, hiszen a legutóbbi 3 meccsükön nem kaptak gólt és 7 pontot gyűjtöttek.
Tipp: 3-0
Szeptember 21. (szombat) 19:30 Nyíregyháza-Debrecen
Keleti rangadót is rendeznek a 7. fordulóban. 10 év után ismét az NB I-ben feszül egymásnak a két rivális, a Nyíregyháza és a Debrecen csapata.
Igaz, 2020-ban az NB II-ben két 1-1-es döntetlent játszottak egymással és még 2015-ben volt két Magyar Kupa-mérkőzésük is, de egy éven belül biztosan találkoznak legalább háromszor.
A DVSC kispadján bajnokin debütál Máté Csaba, aki eddig egy edzőmeccsen és egy kupameccsen irányította a hajdúsági alakulatot. Az FC Bihorral 2-2-es döntetlent játszottak, Békéscsabán pedig 4-0-s győzelemmel jutottak a legjobb 32 közé.
A Nyíregyháza a legutóbbi 5 bajnokiján mindössze 1 pontot szerzett, a kupában pedig büntetőkkel ejtette ki az NB II-ben is bukdácsoló Vasas együttesét, így a meccs esélyesének a hazaiak számítanak. Ez lesz egyébként az új nyíregyházi stadionban a második mérkőzés, az első találkozó 3-3-as döntetlennel ért véget augusztusban a Fehérvár ellen. A Nyíregyháza egyébként pályaválasztóként ebben a szezonban 2 meccsen 4 pontot szerzett, így már jobbak az arányok és ez igaz a két csapat közös történelmére:
- összesen 20 NB I-es meccsen 3 nyíregyházi és 12 debreceni siker született
- Nyíregyházán viszont 10 meccsen 3 nyíregyházi és mindössze 4 debreceni győzelmet könyveltek el
A DVSC az átigazolási időszak végén megszerezte Kocsis Gergőt, míg a Nyíregyháza kölcsönvette Ognjen Radosevicet Újpestről, majd az Eb-t is megjárt georgiai Kvekveskirivel erősített a középpályára, miután Kesztyűs Barna távozott a szabolcsi együttestől.
Tipp: 2-4
Szeptember 22. (vasárnap) 16:30 Puskás Akadémia-Fehérvár FC
Két Fejér vármegyei csapat méri össze erejét vasárnap Felcsúton.
A hazaiak szezonja eddig nem alakul rosszul, ugyan kulcsemberként Komáromi György távozott, de a paksi vereséget leszámítva Hornyák Zsolt csapata a másik 4 bajnokiját rendre győzelemmel abszolválta és a Magyar Kupában is továbbjutottak.
A Fehérvár keretét érték változások az átigazolási időszak végén, csatlakozott Daniel Kivinda és Szabó Bálint, utóbbi Paksról kölcsönbe érkezik, viszont nagy érvágásnak tűnik Tobias Christensen eligazolása, aki tavaly 9 gólt szerzett a Vidiben.
Tipp: 1-0
Szeptember 22. (vasárnap) 19:00 ETO FC Győr-Paksi FC
Győrbe látogat a Paks csapata, amely 2 hete nem játszott mérkőzést, hiszen sem edzőmeccsük, sem kupameccsük nem volt a tolnaiaknak. Tegyük hozzá, hogy minden NB I-es csapat közül az ő versenynaptáruk volt a legterheltebb, hiszen 8 nemzetközi meccset és 5 bajnokit játszottak idáig.
Az ETO először tudott tétmeccset nyerni, hiszen Putnokon 6-2-re nyertek a kupában. Öt meccsen eddig egy pontot szereztek a győriek, akik 2014 után játszanak ismét a Pakssal. Hogy 9 év után jön-e az első ETO-győzelem az NB I-ben, az vasárnap kiderül.
Az ETO újabb légióssal, a Putnok ellen már gólt szerző Benboulalival erősítettek, míg a Paks szerződtette a korábbi győri támadót, Varga Rolandot, aki pont volt csapata ellen debütálhat pályafutása harmadik zöld-fehér csapatában.
11 éve emlékezetes mérkőzést játszottak az ETO Parkban, akkor 3-0-ról nyertek a tolnaiak.
Tipp: 1-2