Szoros mérkőzés Eszéken, vereséggel zárult az ETO törökországi edzőtábora

A törökországi edzőtábor második felkészülési mérkőzését játszotta az ETO FC Győr, amely az első találkozón 2–2-es döntetlent ért el a Partizan Beograd ellen. A győriek ezúttal a horvát első osztály élcsapatai közé tartozó NK Osijek ellen léptek pályára Antalyában, ahol 2–1-es vereséget szenvedtek egy rendhagyó, 4×30 perces játékidőben lejátszott mérkőzésen.

Az ETO jól kezdte az összecsapást, a 7. percben egy szép bal oldali akció végén Stefulj emelte a labdát a kapuba, megszerezve a vezetést. A folytatásban is voltak győri lehetőségek, ám az Eszék fokozatosan felzárkózott, és a második játékrész elején Teklić szabadrúgásból egyenlített. A harmadik „félidő” kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, míg a záró szakaszban inkább a horvát csapat irányított.

A döntés az utolsó percekre maradt: egy kapu előtti kavarodást követően Mikolčić szerezte meg az Osijek győztes gólját. A mérkőzést végig erős szél nehezítette, ami időnként a folyamatos játék rovására ment. Az ETO több alapemberét nélkülözve, jelentős fiatalítással szerepelt a találkozó második felétől, ami ellenére összességében hasznos erőfelmérőt vívott jó képességű ellenféllel szemben.

NK Eszék (Osijek) – ETO FC 2-1 (0-1, 1-0, 0-0)
Nemzetközi barátságos mérkőzés, Antalya.
ETO FC 60. percig: Megyeri – Vladiou, Krpic, Miangue (Szarka, 22.), Stefulj – Csinger, Vitális – Bánáti, Gavric, Njie – Benbouali. 
60. perc után: Petrás (Brecska, 107.) – Biró, Urblík, Boldor, Csorba N. – Csinger (Szaka, 78.), Décsy – Schön, Tollár, Zivkovic – Piscsur. Vezetőedző: Borbély Balázs.
Gsz.: Teklic (46.), Mikolcic (120.), ill. Stefulj (7.).

Az összecsapással lezárult az ETO törökországi edzőtábora, a győri csapat szerdán utazik haza, és már a hazai környezetben folytatja a felkészülést a tavaszi idényre.

Forrás: https://www.kisalfold.hu/

Be the first to comment

Leave a Reply