Sallói István: „Az első öt hely valamelyikén szeretnénk végezni” – Sajtótájékoztatót tartott a ZTE

 Fotó: https://m.nemzetisport.hu/

A következő szezonban is a nemzetközi kupaporondra jutás lesz a MOL Magyar Kupában címvédő Zalaegerszeg labdarúgócsapatának célja.

A klub csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Sallói István sportigazgató elmondta, az OTP Bank Ligában az első öt hely valamelyikén szeretnének végezni, ennek érdekében még egy-két igazolást terveznek, hogy a keretük olyan erős legyen, ami a céljaiknak megfelel.
 A zalaiak eddig megszerezték Sajbán Mátét Paksról, Soltész Istvánt Budafokról és Senkó Zsombort Diósgyőrből, illetve újabb egy évre kölcsönvették Mim Gergelyt a Puskás Akadémiától. Távozott Demjén Patrik, az albán Eros Grezda, Kálnoki-Kis Dávid, illetve kölcsönadták az északmacedón Daniel Milovanovikjt.
„Olyan embereknek adunk lehetőséget, akikben a jövőt látjuk és a tehetséget. Ezzel a magyar labdarúgásnak is nagy hasznot hajtunk” – mondta Sallói, aki hangsúlyozta, hogy a Budafok elleni kupadöntőben is két fiatal futballista szerezte góljaikat.
A sportigazgató rávilágított, hogy az élvonal hat klubjának nincs kiemelt akadémiája, ilyen a ZTE FC is. Ezek nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen nekik is meg kell felelniük az úgynevezett fiatalszabálynak. Példaként említette, hogy a válogatott kerettag Demjén Patrik azért is távozott az MTK-hoz, mert nagyon jó ajánlatot kaptak érte, másrészt a fiatalszabály miatt.
Helyére a zalai kötődésű Senkó Zsombort igazolták, aki előbb Szombathelyre, majd a Juventushoz került, most pedig Diósgyőrből érkezett.
Sallói szerint minden profi csapat utánpótlásának akadémiának kellene lennie egyenlő feltételekkel, hogy az elvándorlás megszűnjön.
A Zalaegerszeg hat felkészülési mérkőzéssel készül az új szezonra: a cseh Bohemians Prahától 1-0-ra kikapott, a román Dinamo Bucurestit 1-0-ra legyőzte, csütörtökön (ma) a másodosztályú Gyirmót FC-vel találkozik, jövő szombaton a Bajnokok Ligája-csoportkörös német 1. FC Union Berlint fogadja. Másnap a szlovén Nafta Lendavával játszik, majd július 20-án Steven Gerrard vezetőedző szaúdi csapatát, az Al-Ettifaqot látja vendégül.
A Konferencia-liga-selejtező második fordulójában a zalaiak július 27-én látogatnak a horvát NK Osijek otthonába, a hazai visszavágót pedig augusztus 3-án játsszák. A két meccs között, július 30-án, vasárnap a Kisvárdát fogadják az OTP Bank Liga új idényének első fordulójában.
„Olyan eseménysorozat előtt állunk nyáron, ami szenzációsnak ígérkezik, és szeptember elején a Ferencváros vendégjátékával zárul. Ebben az időszakban a futball fővárosává válunk sok érdekes és izgalmas meccsel” – mondta Sallói.
Hozzátette, bár az Union Berlin magyar válogatott játékosa, Schäfer András sérülés miatt nem léphet pályára a Zete Fieszta elnevezésű eseményen – amelynek keretében tavaly nyáron 3-2-re legyőzték az AC Milant -, de ott lesz a stadionban és találkozik a szurkolókkal. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti majd.
Végh Gábor, aki már kilenc éve tulajdonosa a klubnak, leszögezte, hogy a Konferencia-ligában a csoportkörbe jutás a céljuk, bár első ellenfelük, az NK Osijek más polcon van költségvetés és nemzetközi tapasztalat tekintetében is, a ZTE pedig 13 év után tér vissza a nemzetközi porondra. A stadionban voltak kisebb-nagyobb munkálatok, ezeknek köszönhetően akár a csoportkör mérkőzéseit is játszhatnák hazai pályán.
Mint mondta, 25 fős kerettel dolgoznak, ami a legszűkebb az NB I-ben, de nincsenek igazolási és eladási kényszerben sem. Ennek kapcsán Sallói megjegyezte, büszkék rá, hogy egy ideje értékesíteni tudják legjobb futballistáikat, vagyis profitálnak a játékoseladásokból. Végh megjegyezte: bár nincsenek benne az akadémiai rendszerben, de magas minőségű munkát szeretnének végezni az utánpótlásban, és kiváló szakembereik vannak Molnár Balázs vezetésével. Hangsúlyozta, a játékosáramlás megfordult, immár visszajönnek az akadémiákról a fiatalok, és nem elmennek.
Végh Gábor nem foglalt állást annak kapcsán, megfelelő-e Magyarországon a 12 csapatos élvonal, azt viszont hangsúlyozta, nagyon hiányoznak neki az NB I-ből a megyeszékhelyek tradicionális csapatai, például a Győr, a Szeged, a Pécs vagy a Szombathelyi Haladás.
„Szerintem földrajzi szempontból és tradicionálisan nekünk a 16 csapatos bajnokság áll jól” – jegyezte meg Sallói.

Forrás: www.mti.hu