Pontosztozkodás volt Miskolcon – DVTK – Zalaegerszegi TE 1-1 (0-0)

Szombaton délután a kiesés elkerüléséért harcoló DVTK fogadta a tabella közepén helyet foglaló Zalaegerszeget a labdarúgó Fizz Liga NB1 24. fordulójában. A miskolciak a legutóbbi fordulóban vereséget szenvedtek Újpesten, míg a zalaiak döntetlent játszottak hazai környezetben a DVSC-vel szemben.

fotó: Nemzeti Sport

Az első negyedóra puhatolózó játékot hozott, majd a 16. percben jött az első lehetőség, ekkor Vallejo középre ívelt labdáját Colley fejelte közelről kapura, amelyet Gundel-Takács Bence nagyot védett. Két percre rá a fehér mezes vendégek előtt adódott egy nagy esély, egy villámgyors támadás végén Daniel Lima remek sarkazása után Maxsuell ugrott ki, nagy lendülettel vezette kapura a labdát, de a jól kijövő Sentic mellett emelte a labdát, amely nem talált kaput.

A 33. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania Nuno Camposnak, Ferreira sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, helyére Csonka András érkezett a pályára. Öt perccel később Maxsuell 20 méterről a kapu mellé lőtt.

A 45. percben Kastrati ívelése után Maxsuell könyökére pattant a labda a vendég 16-oson belül, amiért Bogár Gergő játékvezető elsőre 11-est ítélt a DVTK-nak, de a VAR kihívta a bírót, és mivel a ZTE-játékos könyöke a teste mellett volt, így végül visszavonták a büntetőt, és 0-0-val ért véget az első játékrész.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidő első felében megszerezte a vezetést a Diósgyőr: az 57. percben Pető Milán ment el a jobb oldalon, majd jól passzolt középre, Vallejo lövése még lepattant egy vendég játékosról, de éppen Babos Bence elé, aki közelről a kapuba lőtte a labdát. (1-0)

Tíz perccel később Skribek Alen adott zseniális labdát Daniel Limának, de a kapu közvetlen közelében érkező brazil támadó néhány centivel lemaradt a játékszerről. A túloldalon a csereként beállt Szakos Bence lövését hárította magabiztosan Gundel-Takács.

A hajrára fordulva Calderón és Babos Bence veszett össze egymással, előbbi odafejelt az ellenfelének, aki egy taslival hálálta meg ezt a fajta gesztust, Bogár Gergő végül mindkét futballistát sárga lappal jutalmazott.

A 85. percben egyenlített a Zalaegerszeg: Skribek szabadrúgását az előrehúzódó Victory háttal a kapunak csúsztatott hat méterről, amely végül a hálóba kötött ki. Akpe Victory nem sokkal korábban kényszerű okok miatt lépett pályára, és végül góllal hálálta meg a bizalmat. (1-1)

A hátralévő időben már nem forogtak veszélyben a kapuk, így végül 1-1-es döntetlennel zárult a DVTK és a Zalaegerszeg közötti összecsapás.


Fizz Liga NB1, 24. forduló

Diósgyőri VTK – Zalaegerszegi TE 1-1 (0-0)

Miskolc, DVTK Stadion, 1423 néző

Vezette: Bogár Gergő (Albert István, Belicza Bence Péter)

DVTK: Sentic – Kastrati (Keita, 70.), Szatmári, Tamás M., Bokros (Bárdos, 82.) – Pető M. (Szakos B., 70.), Vallejo, Esiti, Bényei (Sajbán M., 59.) – Babos B., Colley (Ambrose, 82.)
Vezetőedző: Vladimir Radenkovic

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Ferreira, Peraza (Victory, 77.), Várkonyi, Calderón – Kiss B., Amato (Teixeira, 73.), Szendrei N., Skribek – Daniel Lima (Joao Victor, 73.), Maxsuell
Vezetőedző: Nuno Campos

Gólszerzők: Babos B. (57. perc) illetve Victory (85. perc)


A döntetlennek köszönhetően a DVTK maradt a kiesést jelentő 11. helyen, míg a Zalaegerszeg visszacsúszott a 7. helyre.

Be the first to comment

Leave a Reply