Pető Tamással továbbra is veretlen a Fehérvár, a DVTK ellen jött az első bajnoki győzelem

Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a Fehérvár a Diósgyőrt fogadta szombaton.

Rögtön az 1. percben gólnak örülhettek a hazai drukkerek, egy szöglet után Serafimov fejelt a DVTK hálójába (1-0). A 10. percben Varga végzett el jobbról szabadrúgást, Tóth nagyot védett a rövidnél. A 20. percben már egyenlített a Diósgyőr, Klimovich jobbról érkező centerezését Franchu vágta a kapuba (1-1). A félidő végén Tóth védett egy távoli próbálkozást, így 1-1-el mentek a csapatok a szünetre.

kép: Fehérvár FC

A második játékrész Bedi lövésével indult, ezt Odyntsov fogta, a másik oldalon pedig Tóth védett nagy helyzetet. A 75. percben az ajkai kölcsönből visszatérő fiatal, Babos Bence jobbról kilőtte a hosszút, visszaszerezve a vezetést a Fehérvárnak (2-1). A hajrában a diósgyőri védők bizonytalanságát Katona Mátyás használta ki, a fehérvári támadó pedig mindenkit megelőzve belőtte a Fehérvár 3. gólját. Pető Tamással így továbbra is veretlen a Fehérvár, amely győzelemmel hangolt az Omonia elleni EKL-selejtezőre és 4 pontjával 2. a bajnokságban.

Fehérvár 3-1 Diósgyőr (Serafimov 1', Babos 75', Katona 90+3', ill.: Franchu 20')

Fehérvár: Tóth B. – Melnyik, Spandler, Szerafimov, Bedi – Larssen – Pető (Babos, 71.), Christensen (Simut, 93.), Csongvai, Kovács M. (Katona, 57.) – Gradisar


Diósgyőr:  Odincov– Gera, Lund, Csorbadzsijszki, Sanicanin – Franchu (Ferencsik, 72.), Vallejo (Holdampf, 6.), Klimovics (Bényei, 71.)– Varga Z., Rakonjac (Edomwonyi, 60.), Gera, Huszár (Pozeg Vancas, 60.)