Pénteken este vette kezdetét a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 10. fordulójának a programja. A forduló nyitómérkőzésén fővárosi rangadót rendeztek, amelyen a második helyen tanyázó Vasas csapata a négy bajnoki óta nyeretlen MTK-hoz látogatott a Hungária körútra.

fotó: Nemzeti Sport
Az első helyzetet a kék mezes hazaiak neve mellé írhattuk fel, ekkor Komáromi György passza után Jurek Gábor lőtt, de Csóka Dániel blokkolni tudott. Nem sokkal később Jurek jobb oldali szögletét követően Koszta Márk rövided fejelte ki a labdát, amely csak Kata Mihályig jutott, aki 13 méterről kapura fejelt, de a labda a felsőlécről elhagyta a játékteret.
A 11. percben Kerezsi Zalán próbálkozott egy lövéssel, ám azt könnyedén hárította Engedi Márk. Egy perccel később a túloldalon Pávkovics Bence adott be jobbról, a labda pedig Horváth Rajmund előtt éppen csak elsuhant. Az első negyedóra végén Komáromi 15 méterről vette célba a bal alsó sarkot, ám a vendég portás hárította a kísérletet.
A 27. percben előnybe került az MTK: Jurek jobboldali beadását ugyan kifejelte Pávkovics, ám a labda pont Komáromi elé került, aki 19 méterről kapásból és védhetetlenül bombázott a kapu bal oldalába. (1-0)
A félidő hajrájában mindkét oldalon feljegyezhettünk még kisebb lehetőségeket, előbb Doktorics Áron 18 méterről a kapu fölé bombázott, majd Komáromi 21 méterről a kapu fölé lőtt. Ezután Urblík József lőtt 30 méterről középre, de Varga Bence fogta a labdát, végül pedig Jurek tekert a kapu mellé 22 méterről.
Több említésre méltó esemény nem történt már a játéktéren, így végül egygólos hazai vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a felek.

fotó: MTK Budapest
A fordulást követően szinte azonnal helyzetbe került a Vasas, a 48. percben Koszta passzolt Tóth Milánnak, aki hét méterről lőtt, de Varga nagyot védett lábbal. Egy perccel később Tóth beadása után Koszta hat méterről lőtt a szinte üresen álló kapura, ám fölé ment a kísérlete.
Az 53. percben Doktorics indította Kosztát, aki 11 méterről félmagasan lőtt, ám Varga Bence kiütötte a labdát. A kipattanót akár Koszta berúghatta volna a kapuba, de Kata az utolsó pillanatban felszabadított. Öt perccel később Kovácsréti Márk ívelését követően Tóth Milán ollózni próbált, de nem találta el jól a labdát, viszont a játékszer pont Koszta elé pattant, aki 13 méterről a kapu fölé lőtt.
A 63. percben a hazaiak is jelentkeztek egy lövéssel, de Jurek 21 méterről a jobb felső sarok mellé csavarta a labdát. Öt percre rá Zeljkovic 24 méteres lövésél kellett védenie Engedinek, majd Kata 18 méterről kapásból lőtt a kapu mellé.
A 75. percben Hinora jobb oldali szögletből középre ívelt, ahol Komáromi öt méterről csúsztatott a jobb alsó felé, ám a csereként beállt Molnár Csaba a gólvonalon állva kirúgta a gólba tartó labdát. Egy perccel később emberhátrányba kerültek a hazaiak: Kovács Patrik elkésett, és térden talpalta Kovácsrétit, amiért a játékvezető egyből felmutatta neki a piros lapot.
A hajrában ment előre az egyenlítésért a Vasas, a 80. percben Kovácsréti ívelését követően Pethő Bence csúsztatott öt méterről mellé. A túloldalon Hinora 23 méteres szabadrúgása kerülte el a kaput. Az utolsó percekben Csóka bal oldali beadása után Pethő fejelt jócskán a kapu mellé 12 méterről, majd Urblík lőtt 23 méterről, de Komáromi az utolsó pillanatban belelépett a lövésbe, így a középre tartó labda végül Varga kezében landolt.
Újabb gól már nem született, így Komáromi György kapáslövését követően az MTK 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Vasas csapatát, ezzel Pinezits Máté együttese megszakította a négy bajnoki óta tartó nyeretlenségi sorozatát, míg az angyalföldiek harmadik alkalommal kaptak ki ebben a szezonban a bajnokságban.
OTP Bank Liga NB1
10. forduló
MTK Budapest – Vasas FC 1-0 (1-0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4212 néző
Vezette: Hanyecz Bence (Rózsa Dávid, Ring Kevin)
MTK: Varga B. – Armalas, Beriashvili, Radic, Kovács P. – Kata, Zeljkovic, Zubor (Varju, 83.) – Jurek (Hinora, 65.), Komáromi, Kerezsi Z. (Nyers Á., 76.)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Vasas: Engedi – Pávkovics, Baráth B., Csóka, Doktorics – Rab (Mezei Sz., 67.), Hidi (Pálinkás, 83.), Urblík J. – Horváth R. (Kovácsréti, 46.), Tóth M. (Molnár Cs., 68.), Koszta (Pethő, 67.)
Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Komáromi (27. perc)
Kiállítva: Kovács P. (76. perc – MTK)
Szólj hozzá elsőként!