OTP Bank Liga (NB1): Szerdán két elmaradt mérkőzést pótolnak – Élre állhat a Fradi

Ha a Fradi győz, átveszi a vezetést az újonc MTK Budapesttől. A zöld-fehéreknek lesz miért visszavágniuk, ugyanis azt a Kecskemétet fogadják, amelyet az előző idényben egyszer sem tudtak felülmúlni, sőt, kétszer kikaptak tőle. A fővárosi gárda egyelőre százszázalékos Dejan Stankovic vezetőedző kinevezése óta, mivel a Magyar Kupában a Nagyecsedet búcsúztatta magabiztosan, a Konferencia-ligában a szerb Cukarickit verte 3-1-re, míg az NB I-ben a Kisvárdát győzte le 1-0-ra.
Szabó István bajnoki ezüstérmes együttesét pedig a javítás motiválhatja, mivel pénteken hazai pályán váratlan vereséget szenvedett az addig nyeretlenül sereghajtó Mezőkövesdtől. Ráadásul a lila-fehérek a mostani kiírásban nemcsak pontot, még gólt sem szereztek idegenben: az MTK otthonában 1-0-ra, míg a Debrecen vendégeként 2-0-ra kaptak ki.
A másik találkozón a Paks fogadja a Debrecent, ennek a két csapatnak akkor lesz esélye élre állni, ha a Ferencváros pontokat veszít. Ebben az esetben a hajdúságiaknak bármilyen arányú siker az első helyet jelentené, a tolnaiaknak viszont legalább háromgólos győzelmet kellene aratniuk.
Mindkét meccset a nemzetközi kupaszereplések miatt halasztották el az első, illetve a második fordulóból. A két pótolt mérkőzéssel nem egyenesedik ki teljesen a tabella, ugyanis a Ferencvárosnak még egy elmaradt találkozója van, azt december 6-án játssza Mezőkövesden.
Az M4 Sport mindkét találkozót élőben közvetíti.

OTP Bank Liga:
    A 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Paksi FC-Debreceni VSC 17.45


Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 20.00

Forrás: www.mti.hu