Az NB1-es ETO FC pénteken a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapat támadója, Oleksandr Pyshchur a spanyol másodosztályú Gironánál folytatja a pályafutását. A 21 esztendős ukrán-magyar kettős állampolgárságú támadót már a katalán klub is bemutatta a hivatalos felületein keresztül, ahol egy öt szezonra szóló, azaz 2031 nyaráig érvényes szerződést írt alá. Pyshchur a sikeres orvosi vizsgálatot követően csatlakozott a spanyol első osztályból kieső, de a feljutást célul kitűző gárdához.

fotó: Girona FC
A játékos kapcsán a tél folyamán vetődött fel komolyabban, hogy az akkor még a La Ligában szereplő Gironánál folytathatja a pályafutását, és már akkor is 1 millió euró körüli összegről írt a hazai sportsajtó.
Pyshchur 2025 nyarán igazolt az ETO-ba, korábban Kisvárdán, a Puskás Akadémiánál, valamint Gyirmóton is futballozott.
Az ETO-val bajnoki címet szerző hórihorgas, 204 centiméter magas támadó nem tudta kiszorítani a győrieknél remek idényt futó és a bajnokságban 15 gólig jutó Nadhir Benboualit. 25 bajnoki meccsen csak kettőn volt kezdő, és ezeken két gólt szerzett, míg a MOL Magyar Kupában háromszor volt eredményes, emellett kiosztott két gólpasszt is.
Az előző idény közben az ukrán válogatottal megjárta az U20-as VB-t is, ahol Dél-Korea ellen egy fejesgólt szerzett, vélhetően ott sikerült magára irányítania a figyelmet. Jelenleg pedig az ukrán U21-es válogatottnál veszik őt számításba, ahol a közelmúltban a magyarok elleni EB-selejtezőn már megszerezte az első gólját is.

fotó: ETO FC
A Rába-parti klub tájékoztatása szerint a spanyolok a különféle bónuszokkal együtt 1,1 millió eurót fizettek a fiatal csatárért, amelyből a másodosztályba frissen feljutó Gyirmót FC Győr csapata is részesedik.
Be the first to comment