Milan Tucic az Újpest következő téli szerzeménye

Rövid időn belül újabb bejelentést tett a labdarúgó OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Újpest FC csapata. A fővárosi lila-fehér klub pénteken a hivatalos oldalán tudatta, hogy leigazolták a szlovén élvonalbeli NK Bravo 28 esztendős támadóját, Milan Tucicot. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a szlovén támadó mekkora összeg ellenében váltott klubot, valamint az is kérdéses, hogy mennyi időre kötelezte el magát az Újpestnél.

fotó: Újpest FC

,,Az elsősorban centerként bevethető Tucic bal lábas, jól fejel, és mindenképpen erősítésnek tekinthető klubunk számára. Az Újpest FC lila-fehér gólokban és sikerekben gazdag időszakot kíván a csatárnak a Megyeri úton!”áll az újpesti klub hivatalos közleményében.

Milan Tucic Szlovénia fővárosában, Ljubljanában született, és a helyi NK Bravo együttesében ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A felnőttek között is nevelőklubjában debütált, a 2014/2015-ös idényben, a szlovén negyedosztályban, ahol valósággal ontotta a gólokat. A szlovén élvonalbeli bajnokságban a 2017/2018-as szezonban mutatta meg magát először, akkor már a Rudar Velenje színeiben, és első szezonjában 7 góllal és 7 gólpasszával járult hozzá csapata sikereihez.

A 186 centi magas támadó ezután játszott a belga OH Leuven és a japán Hokkaido Szapporo csapatában is, mielőtt tavaly februárban hazatért az NK Bravóhoz. A 2024/2025-ös szezonban elég szépen termelte a gólokat, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 23 tétmérkőzésen pályára lépve 8 gólt szerzett, valamint kiosztott 3 gólpasszt is.

fotó: Újpest FC

Milan Tucic az Újpest második téli szerzeménye, mivel a fővárosiak nem sokkal korábban jelentették be a 28 esztendős lengyel védekező középpályás, Damian Rasak szerződtetését és nem elképzelhetetlen, hogy a téli átigazolási időszak hátralévő részében további igazolások is befuthatnak a Megyeri útra.