Megszerezte idénybeli első győzelmét a Honvéd – Kispest-Honvéd FC – Zalaegerszegi TE 1-0 (1-0)

Szombaton délután az eddig még nyeretlen Kispest-Honvéd fogadta a mindössze három ponttal álló Zalaegerszeg csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 6. fordulójában.

fotó: Nemzeti Sport

A meccs első nagy lehetőségére a 8. percig kellett várni, ekkor Zuigéber Ákos lövését hárította Gundel-Takács Bence. Egy minutummal később kontratámadást vezetett a ZTE, Maxsuell indult meg a kapu felé, de a lövése nem talált kaput. A 13. percben Somogyi Tamás lőtt 13-ról, amelyet végül kivágott a kapu előteréből egy zalai védő.

A találkozó 18. percében megszerezte a vezetést a Honvéd: Csontos Dominik bal oldali beadása után Szamosi Ádám nyolc méterről belsőzött a bal alsó sarokba. A gólt ugyan vizsgálták a VAR-szobában is, mivel Kállai Kevin kezére pattant a labda és lesgyanús is volt az akció, de végül nem került érvénytelenítésre a találat, a fiatal Szamosi góljával vezetéshez jutottak a fővárosiak. (1-0)

A 33. percben Kiss Bence passzolt Amatóhoz, ő pedig Babos Bencéhez, majd zalaiak támadója lőtt, de Csontos blokkolni tudott. Hét perccel később Krevsun lövése kerülte el a hazaiak kapuját, majd Calderón lőtt élesen a kapu elé, de végül egyik csapattársát sem találta meg a passza. Újabb helyzetet már nem láthatott a publikum, így a szünetben 1-0-ra vezetett a Honvéd.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidő elején Calderón tört be a 16-oson belülre és került nagy helyzetbe, de lövésig már nem jutott el, ugyanis Baki Ákos menteni tudott előle. Az 52. percben Csontos szöglete után Somogyi Ádám csúsztatott kapura, de Gundel-Takács védeni tudott a rövid saroknál.

Egy percre rá Kállai beadása után Szamosi kapott bele a labdába, amely pont Somogyi Ádám elé került, ám a házigazdák középpályása 11 méterről a kapu mellé lőtt. Az 56. minutumban újabb hazai lehetőség következett, újabb Kállai centerezést követően Alic vette át a labdát, majd 11 méterről a kapu fölé bombázott.

A 75. percben Krevsun próbálkozott 22 méterről, de a kísérlete csúnyán a kapu fölött hagyta el a játékteret. Egy percre rá a másik oldalon Hangya Szilveszter fejelt középre Szamosihoz, aki kilenc méterről csúsztatott kapura, de Gundel-Takács bravúrosan tolta ki a léc alá tartó labdát. A 83. percben közel jártak az egyenlítéshez a vendégek, amikor is Richards lekészítése után Amato 18 méterről a keresztlécet találta telibe. Két percre rá a másik kapunál Eddarraj 23 méterről lőtt mellé.

A ZTE igyan mindent megtett az egyenlítés érdekében, ám a fővárosi piros-fekete csapat védelme stabilan állta a sarat, így az eredmény már nem változott, a Honvéd 1-0-ra legyőzte a Zalaegerszeget a Bozsik Arénában. Érdekesség, hogy a kispestiek három év után nyertek újra az élvonalban.

fotó: MTI


OTP Bank Liga NB1
6. forduló

Kispest-Honvéd FC – Zalaegerszegi TE 1-0 (1-0)

Budapest, Bozsik Aréna, 3285 néző

Vezette: Derdák Marcell (Georgiou Theodoros, Máyer Gábor)

Kispest-Honvéd: Hadzikic – Hangya, Csontos, Boldor (Safronov, 86.), Baki, Kállai K. (Pauljevic, 78.) – Szamosi Á. (Pablo Garcia, 78.), Somogyi Á., Somogyi T. (Eddarraj, 68.), Zuigéber (Pinte, 46.) – Alic
Vezetőedző: Maurizio Jacobacci

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Calderón, Peraza, Penalba (Diogo Antonio, 87.), Csonka A. (Harangi, 87.) – Kiss B., Krevsun, Amato, Teixeira (Richards, 46.) – Maxsuell (Tchicamboud, 87.), Babos B. (Arthur Henrique, 75.)
Vezetőedző: Filipe Celikkaya

Gólszerző: Szamosi Á. (18. perc)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.