Múlt hét vasárnap kora délután az MTK Budapest látta vendégül a játéknap előtt listavezető DVSC-t a labdarúgó Fizz Liga NB1 13. fordulójában.

fotó: Nemzeti Sport
Az első negyedóra nem hozott lehetőséget egyik kapu előtt sem, leginkább mezőnyjátékkal telt az idő. Az első veszélyesebb helyzetig a 19. percig kellett várni, ekkor Dzsudzsák Balázs lőtt 30 méterről, amelyet az MTK-ban 200. mérkőzésén védő Demjén Patrik vetődve védte a bal alsó sarok felé tartó labdát. Két perccel később a túloldalon Varju Benedek passzát követően Jurina lőtt az ötös sarkáról, amelyet Varga Ádám hárított vetődve.
A 24. percben Molnár Ádin lőtt 13 méterről, ám a próbálkozása kevéssel elkerülte a jobb alsó sarkot. Két percre rá Dzsudzsák ugratta ki Kocsis Dominikot, aki elől a 16-oson belül nagy becsúszással mentett Beriashvili.
A félidő hajrájához közeledve aktivizálta magát a fővárosi kék-fehér együttes, előbb Bognár István passza után Molnár Ádin lőtt, de Varga ezt is bravúrral védte. A 38. percben megszerezte a vezetést az MTK: Kovács Patrik indítása után Átrok István Zalán az ötös bal sarkáról ballal a jobb alsóba lőtt. (1-0)
A 43. percben már kétgólosra nőtt a fővárosiak előnye: ezúttal Átrok kiváló ütemben ugratta ki Bognárt, a rutinos középpályás pedig kilenc méterről lőtt a jobb alsóba, ezzel beállítva a félidei eredményt. (2-0)

fotó: MTK Budapest
A második játékrész 50. percében a magyar válogatottba is meghívott Bárány Donát terült el fájdalmas arccal a gyepen, a jobb lábát fájlalta, Djokic váltotta őt. Szerencsére a Loki támadója nem sérült meg komolyabban, így csatlakozni tudott a nemzeti csapat keretéhez.
Az 59. percben megszületett az MTK harmadik találata is: Varju indította Bognárt, aki balról középre adott, Molnár Ádin érkezett és két méterről a rövid alsóba pörgette a labdát. A 21 esztendős szélsőnek ez volt az 5. gólja a bajnokságban. (3-0)
A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, a 67. percben Kovács beadása után Átrok fejelt a kapu mellé, majd a 79. percben Dzsudzsák 14 méteres próbálkozát Beriashvili blokkolta le. Három percre rá a túloldalon Horváth Artúr lövését blokkolta Youga.
A hátralévő néhány percben már nem igazán történt semmi, így az MTK magabiztosan nyert a listavezető DVSC ellen.
forrás: M4 Sport
Fizz Liga NB1, 13. forduló
MTK Budapest – Debreceni VSC 3-0 (2-0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3894 néző
Vezette: Molnár Attila (Albert István, Szécsényi István)
MTK: Demjén – Varju, Kádár T., Beriashvili, Kovács P. – Horváth A., Kata M. (Polievka, 75.) – Molnár Á. (Kerezsi, 60.), Bognár (Plsek, 60.), Átrok (Németh H., 80.) – Jurina (Németh K., 75.)
Vezetőedző: Horváth Dávid
DVSC: Varga Á. – Szécsi M. (Dacosta, 46.), Mejias, Lang, Guerrero (Gordic, 52.) – Youga, Szűcs T. (Cibla, 74.) – Kocsis D. (Bermejo, 74.), Dzsudzsák, Vajda – Bárány D. (Djokic, 52.)
Vezetőedző: Sergio Naverro
Gólszerzők: Átrok (38. perc), Bognár (43. perc), Molnár Á. (59. perc)

fotó: Nemzeti Sport
Az MTK ennek a sikernek köszönhetően fellépett a tabellán a 4. helyre, míg a DVSC visszacsúszott a 3. helyre. A következő fordulóban a fővárosi kék-fehérek majd a DVTK vendégei lesznek, míg a Loki majd a Kazincbarcikát.
Be the first to comment