Magabiztos győzelemmel kezdte a felkészülést a Nyíregyháza

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az NB1-be frissen feljutó Nyíregyháza Spartacus FC. Tímár Krisztián legénysége az NB3 Észak-Keleti csoportjában szereplő Cigánd SE csapatát fogadta az Örökösföldi Sporttelepen.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A Szpari keretében két próbajátékost lehetett felfedezni, az egyik Daróczi Zoltán, míg a másik Abdul Aziz Doumbia volt. Előbbi játékos legutóbbi klubja a Szentlőrinc volt, míg utóbbi a litván élvonalban szereplő Zalgiris Vilniust erősítette.

A Cigánd csapatánál is felfedezhettünk egy próbajátékost, az Amerikai Egyesült Államokból érkezett a borsodi együtteshez Jace Orvos. A balhátvédként és középpályásként is bevethető 23 éves játékos legutóbb az amerikai egyetemi bajnokságban futballozott.

A 13. perc hozta az első nagy helyzetet, az újonnan igazolt Kovács Milán labdaszerzése után Beke Péter lőtt, Perehanec nagyot védett. Nem sokkal később egy szöglet után Novák Csanád fejelt mellé, majd Kovácsréti Márk csavart fölé egy szabadrúgást.

A 19. percben aztán megszerezte a vezetést a Nyíregyháza: egy szögletet követően Beke Péter érkezett a kipattanóra, és a kapu jobb oldalába lőtt. (1-0)

Gyorsan megduplázhatta volna előnyét a Szpari, de Novák ziccerénél védett a kapus, Kovácsréti 25 méteres bombája pedig a felső lécről pattant ki. Nagy fölényben játszott a Nyíregyháza, a 30. percben Beke beadása után Novák fejelt centikkel fölé.

A hajrában Kovácsréti lőtt mellé, majd Alaxai Áront rántották le egy beadásnál, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A megítélt büntetőt Kovácsréti Márk lőtte a kapuba, így 2-0-val fordultak a csapatok.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A második félidőre teljes sorcserét csinált a Nyíregyháza, így más játékosok kaptak 45 percnyi játéklehetőséget.

Ez a játékrész Szpari góllal indult: Cseh Norbert lőtt pontosan 20 méterről a cigándi kapuba. (3-0)

A folytatásban eljutottak helyzetekig a fekete mezes cigándiak is, ám Bese Balázs rendre hárítani tudott, míg a túloldalon jött az újabb gól, a próbajátékosként pályára lépő Daróczi Zoltán kapott jó labdát középen, és értékesítette a ziccert. (4-0)

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

Öt perccel később a fiatal Cseh Norbert harcolt ki büntetőt a Nyíregyháza számára, amelyet Herjeczki Kristóf értékesített magabiztosan. (5-0)

A meccs végén összejött a szépítés a Cigándnak: Veres Zoltán lőtte ki a jobb alsó sarkot. (5-1)

Több gól már nem esett, így a Nyíregyháza Spartacus együttese megnyerte az első edzőmérkőzését.


Felkészülési mérkőzés

Nyíregyháza Spartacus FC - Cigánd SE 5-1 (2-0)

Nyíregyháza, Örökösföldi Sporttelep

Gólszerzők: Beke Péter, Kovácsréti Márk (11-esből), Cseh Norbert, Daróczi Zoltán, Herjeczki Kristóf (11-esből) illetve Veres Zoltán