Lukács Dániel góljával nyert a Puskás – Zalaegerszegi TE – Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)

A Fizz Liga NB1 10. fordulójának vasárnapi játéknapján a Zalaegerszeg csapata fogadta a Puskás Akadémiát. A két csapat nem örvend túl jó formának az elmúlt időszakban, hiszen a zalaiak a legutóbbi öt meccsükön csak egyet tudtak megnyerni, ezzel szemben a felcsútiak nyeretlenek maradtak az elmúlt öt élvonalbeli mérkőzésükön.

fotó: Zalaegerszegi TE

A találkozót veszélyesebben kezdte a fehér mezes vendég együttes, előbb Maceiras beadását követően Németh András fejese ment el a jobb kapufa mellett, majd Duarte balról elvégzett, kapura tartó szabadrúgását magabiztosan fogta Gundel-Takács Bence.

A 15. percben jött az első hazai lehetőség, Bodnár Gergő jobbról ívelt középre, amelyet Szendrei Norbert csúsztatott kapura, de Szappanos Péter bravúrral hárította a próbálkozást. Néhány perccel később Nagy Zsolt éles szögből leadott lövését védte lábbal Gundel-Takács.

Az aktív első bő húsz perc után már egy jóval alacsonnyabb színvonalú futballt és kevés helyzetet hozott a hátralévő idő, így az első félidő végén gól nélküli állással vonulhattak pihenőre a felek.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidő elején, az 55. percben Lukács Dániel előtt adódott egy lehetőség, de a hét méterről lövése nem volt elég pontos, mivel nem találta el jól a labdát. Ezután is inkább a mezőnyben folyt a küzdelem, kevés lehetőséget jegyezhettünk fel.

A 71. percben aztán megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia: Harutyunyan 18 méterre a kaputól előre fejelte a labdát, amely Lukács Dánielhez került, a felcsútiak csatára pedig hét méterről a hálóba lőtt. A 29 esztendős futballista az örmények ellen szerezte meg az első válogatott gólját, most pedig már a 6. gólját jegyezte az idei bajnokságban. (0-1)

A gólnak köszönhetően egy kicsit megélénkült a játék, de újabb komoly lehetőség már egyik kapu előtt sem adódott különösebben a hátralévő időben, így végül a Puskás 1-0-ra nyert Zalaegerszegen, ezzel megszakították az öt bajnoki óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

forrás: M4 Sport


Fizz Liga NB1, 10. forduló

Zalaegerszegi TE – Puskás Akadémia FC 0-1 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna

Vezette: Kovács Imre (Huszár Balázs, Horváth Zoltán)

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Bodnár G., Várkonyi, Borges, Calderón – Szendrei, Amato, Csonka (Joao Victor, 64.) – Kiss B. (Klausz, 78.), Daniel Lima, Maxsuell (Krajcsovics, 78.)
Vezetőedző: Nuno Campos

Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras, Golla, Markgráf, Ormonde-Ottewill (Harutyunyan, 61.) – Okeke (Favorov, 61.), L. Duarte, Fameyeh (Kern, 61.), Nagy Zs. – Lukács D. (Szolnoki, 81.), Németh A. (Colley, 46.)
Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Lukács D. (71. perc)


A Puskás Akadémia ennek a sikernek köszönhetően stabilizálta magát a tabella 7. helyén, míg a Zalaegerszeg maradt az utolsó, 12. helyen. A következő fordulóban a felcsútiak majd az MTK-t látják vendégül, míg a zalaiak majd a Ferencváros vendégei lesznek.

Be the first to comment

Leave a Reply