Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője, valamint szeretnék, hogy Dzsudzsák Balázs folytatná

Csütörtökön délután szezonértékelő sajtótájékoztatót tartott a Nagyerdei Stadionban a DVSC csapata, akik a nemrégiben véget ért NB1-es szezonban a 4. helyen értek célba, ennek köszönhetően a hajdúsági klub a nyár folyamán elindulhat a Konferencia-Liga selejtezőjében. A sajtótájékoztatón Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője és Bogdán Ádám sportigazgató nyilatkozott. Az eseményen természetesen a nemzetközi kupaindulást eredményező, nemrég véget ért idényről és a jövőről is szó esett. Bogdán Ádám jelezte, hogy két héten belül publikus lehet az új vezetőedző személye, aki külföldről érkezik.

fotó: DVSC

Makray Balázs elmondta, hogy egy sikeres szezon áll a klub mögött, hiszen sikerült kivívni a nemzetközi kupaszereplés jogát.

,,Ez a bajnokság élesebb és kiegyensúlyozottabb volt, mint az előzőek, az a célunk, hogy a DVSC minden évben kiléphessen a nemzetközi porondra. Turbulens idény áll mögöttünk, kisebb csoda, hogy a csapat így helyt tudott állni. Egy éve egy idegtépő hajrában tudtunk bennmaradni, ám az akkor új tulajdonosként feltűnő csoport által elképzelt jövő nem tudott működni. Nagyon komoly erőforrásokat kellett mozgósítani tavaly ősszel, hogy túléljük a nehéz időszakot, külön köszönjük az önkormányzat és többek között a Tranzit csoport támogatását is. Január óta egy rendkívül hiteles többségi tulajdonosunk van, aki a debreceniekkel teljes összhangban ígéretes fejlődést és jövőt garantál. A most véget ért szezonért egyértelműen jár az elismerés Sergio Navarrónak és stábjának, valamint természetesen a játékosoknak is. A DVSC mind a „fiatalperces” szabályozás, mind a „magyarszabály” tekintetében túlteljesített, ilyen szempontból is minden elvárásnak megfelelt. Az elmúlt öt alkalomból háromszor is DVSC-s játékos lett az év felfedezettje, konkrétan Baráth Péter, Vajda Botond és most Szűcs Tamás, így joggal mondhatjuk, hogy a Loki a hagyományokhoz híven jelenleg is remek lehetőségeket kínál a fiatal tehetségeknek. Végezetül ne feledkezzünk meg arról, hogy a hazai átlagnézőszám 7000 felett volt az elmúlt idényben, ami 14 éves csúcsot jelent.”szögezte le Makray Balázs.

Bogdán Ádám kiemelte, nagyon boldog, hogy a DVSC sportigazgatója lehet, valamint a következő vezetőedzőről és Dzsudzsák Balázsról is ejtett néhány szót.

,,Mindig is izgatott ez a feladat, hiszen Angliában több mint egy évtizeden át közelről láthattam, milyen jól tud működni ez a sportág. A magyar NB1-et egy olyan szintre kell emelni, hogy a csapatok helyt tudjanak állni a nemzetközi porondon is, elsősorban természetesen a Loki, amelynek megvannak a hagyományai ebben a tekintetben is. Saját nevelésű futballistákra épülő, sikeres gárdát képzelek el, és fél év után állíthatom, remek összhangban dolgozunk mindannyian a klubnál. Két héten belül jó eséllyel fény derül majd az új vezetőedző és több új játékos személyére is. Dzsudzsák Balázs kapcsán nyugodtan mondhatjuk, azt szeretnénk, ha folytatná.”mondta Bogdán Ádám.

fotó: DVSC

Makray Balázs mindehhez hozzátette, hogy a DVSC gőzerővel dolgozik az új vezetőedző kinevezésén, illetve a keret további erősítésén. Az UEFA Konferencia-Liga selejtezőjének sorsolása 2026. június 17-én lesz, a felkészülés is aznap kezdődik el a debreceniek számára, a csapat játékosai pedig június végén egy ausztriai edzőtáborozással is készülnek majd a következő szezon kihívásaira.

Be the first to comment

Leave a Reply