Kisvárdán folytatja a pályafutását Oláh Bálint

A Fizz Liga NB1-ben frissen feljutó Kisvárda FC csapata hétfőn délután a hivatalos felületein keresztül jelentette be, hogy leigazolták a másodosztályú Budafoki MTE 30 esztendős játékosát, Oláh Bálintot. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a belső védőként és középpályásként is bevethető futballista mennyi időre kötelezte el magát a szabolcsi klubnál.

fotó: Kisvárda FC

Oláh Bálint mindössze 21 évesen, 2016 júliusában mutatkozott be az élvonalban a DVTK mezében, és a második meccsén gólt szerzett csapata Újpest ellen, amely végül 2-1-re nyertek a miskolciak. Második NB1-es gólja elég pikánsra sikeredett, hiszen budafoki játékosként szerezte 2020 őszén nevelőklubja, a Diósgyőr ellen, azzal nyert az újonc fővárosi egylet 2–1-re.

A hátvéd összesen 49 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, közülük három alkalommal legújabb klubja, a Kisvárda ellen.

„Már többször felmerült, hogy Kisvárdán folytatom a pályafutásom, legelőször tíz évvel ezelőtt, ám akkor közbeszólt egy sajnálatos sérülés. Aztán talán legkomolyabban tavaly, de akkor még érvényes szerződés kötött Budafokhoz, ami most lejárt, és ez megkönnyítette a transzfert. A Kisvárdára mindig nehéz ellenfélként emlékeztem, bár budafoki játékosként kellemes emlékek is fűződnek a mostani csapatom ellen játszott mérkőzésekhez, hiszen az NB1-ben egyszer sem kaptunk ki tőle, és tavaly is nyertünk itt, a Várkerti Stadionban, igaz, aztán tavasszal otthon kétgólos előnyről veszítettünk. Sokat futó, atletikus csapat képe él bennem róla, gondolom, ez mostanra sem változott. Ugyan az utóbbi időben az NB2-ben játszottam, de nem mondtam le róla, hogy visszatérjek a legjobbak mezőnyébe, a jelek szerint ennek most jött el sz ideje. Budafokon nagyon jól éreztem magam, befogadó és családias volt a közeg, de három év után elérkezett az idő a váltásra, és örülök neki, hogy az élvonalban folytathatom. A futballközeg olyan, hogy szinte mindenhol vannak ismerősök, így van ez az új csapatomban is, Molnár Gáborral szinte együtt nőttünk fel, Soltész István a csapattársam volt Budafokon, a testvére, Dominik pedig többször megkeserítette már az életemet a pályán. A klubalkalmazottak között is vannak ismerősök, amik megkönnyíti a beilleszkedésemet.”fogalmazott a kisvárdaiak legújabb igazolása, Oláh Bálint.

Oláh Bálint már a harmadik nyári igazolása a kisvárdai klubnak Marko Matanovic és Nagy Krisztián után.