A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) egyik legfrissebb kutatásában a 2006-ban vagy később született, a top öt európai bajnokságon (angol, spanyol, német, olasz, francia) kívül futballozó játékosok teljesítményét vizsgálták. A rangsor a világ 100 legjobban teljesítő fiatalját mutatta be ebben a korosztályban, egy, a CIES által kifejlesztett speciális módszertan alapján. Az elemzés nemcsak összesített rangsort, hanem 15 külön kategóriában is rangsorolta az U20-as korosztály legjobbjait, figyelembe véve a játékosok aktivitását és elsődleges posztját. (pl.: párharcok, labdaszerzés, passzjáték, cselezés, helyzetkialakítás, befejezés)
A CIES által elkészített 100-as listára két NB1-es klub játékosa is felkerült, az egyik a Kisvárda nigériai középpályása, Ridwan Popoola, a másik pedig az ETO FC osztrák-szerb kettős állampolgárságú támadója, Jovan Zivkovic. Előbbi játékos 74,9 ponttal az 58. helyen zárt, míg utóbbi a 92. helyre került.
Popoola még idén februárban érkezett Kisvárdára, ahol eleinte csak a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatban kapott lehetőséget, majd áprilisban bemutatkozott a felnőttek között egy Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen, ahol olyan jól teljesített, hogy azután rögtön profi szerződést kapott. A gárdával bajnokként jutott fel az élvonalba, ahol szinte minden mérkőzésen pályára lépett Révész Attila irányítása alatt, raádásul egyes mutatókban a Fizz Liga legjobbjai között foglal helyet.
A kisvárdaiak sportigazgatója, Révész Attila korábban elmondta, hogy a fiatal játékost egy afrikai felderítőúton fedezte fel, valamint akkor hozzátette, hogy komoly érdeklődés van iránta, így akár már most télen, vagy a következő nyáron klubrekordot jelentő összegért adhatják el.

fotó: Kisvárda FC
Zivkovic idén nyáron igazolt az ETO-hoz, méghozzá az osztrák Rapid Wientől, de az ifjú szélső eddig még nem igazán tudta megmutatni a benne rejlő tehetséget, hiszen eddig mindössze hét meccset játszott a győrieknél (négy bajnoki meccs, két KL-selejtező, egy Magyar Kupa-találkozó), amelyeken összesen 204 percet töltött a pályán, de már rendelkezik két góllal és egy gólpasszal is. A 19 esztendős jobbszélsőre mai napig az osztrák labdarúgás egyik nagy tehetségeként tekintenek.

fotó: Kisalföld
A lista élén egyébként a Feyenoord holland szélsővédője, Givairo Read végzett, mögötte a Sporting CP fiatal tehetsége, Geovany Quenda következik (aki a jövőben a Chelseaben fog futballozni), majd a ghánai Caleb Yirenkyi, a dán FC Nordsjælland neveltje található.
Be the first to comment