Kaczvinszki Dominik az újjáalakuló Újpest következő nyári szerzeménye

Az NB1-ben szereplő Újpest FC hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolták a másodosztályú Budapest Honvéd FC utánpótlás-válogatott játékosát, Kaczvinszki Dominikot.

fotó: Újpest FC

A 2006-os születésű játékos Miskolcon kezdett focizni, majd a DVTK utánpótlása után Kispestre került, ahol a Magyar Futball Akadémián pallérozódott. A piros-feketéknél végigjárta a korosztályos együtteseket, a 2023/24-es idényben pedig már alapember volt a Honvéd II. csapatában, és rendszeresen kezdőként lépett pályára az NB3-ban.

A ballábas, 192 centiméter magas játékos elsősorban a védelem közepén érzi jól magát, szerződése aláírása után megosztotta gondolatait átigazolásával kapcsolatban.

„Minden gyerek azért kezd el focizni, hogy egy nap egy ilyen tradicionális klubban kapjon bizalmat és lehetőséget. Az, hogy nekem ez már ilyen fiatalon megadatott, különös büszkeség. Nagyon várom a rám váró kihívásokat, az biztos, hogy minden adott itt Újpesten a fejlődéshez, egyéni és csapat szinten is.”  – fogalmazott Kaczvinkszi Dominik.

fotó: Újpest FC

A IV. kerületi lila-fehéreknek Riccardo Piscitelli, Bese Barnabás, Dénes Adrián, Babós Levente és Baranyai Nimródot követően Kaczvinkszi Dominik volt a hatodik nyári szerzeménye.